2021. augusztus 19., csütörtök 16:34

A közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust hirdeti a Debreceni Virágkarnevál egyik virágkocsija

Idén 14 virágkompozíció lesz látható a Debreceni Virágkarneválon, köztük a Szent Koronát, valamint az Eucharisztiát jelképező virágkocsik, amelyeket augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Esztergomban, a Szent Adalbert-főszékesegyházban bemutatott szentmise utáni ünnepségen áldott meg Erdő Péter bíboros, prímás.

Idén a Virágkarnevál kiköltözik a Nagyerdőre, és ott teremti meg az igazi fesztiválhangulatot.

A virágkocsikat 20-án a Nagyerdei körúton kiállítva láthatja a közönség, este pedig különleges fénytechnikával megvilágítva tekinthetik meg azokat.

Augusztus 21-én és 22-én a Kossuth téren és a Piac utcán lesznek láthatók a virágkocsik, amelyeket az érdeklődők ingyenesen és védettségi igazolvány nélkül tekinthetnek meg.

A Szent Koronát ábrázoló virágkocsit a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevői is megcsodálhatják majd Budapesten.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • img1.php
    • img1.php.jpg11