2021. augusztus 14., szombat 18:08

Filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel kezdődik az ünnepi programsorozat – Szent II. János Pál pápa debreceni látogatásának 30. évfordulójára emlékezünk

2021. augusztus 16., hétfő – Kölcsey Központ Bálterem, I. emelet

17:00 – Filmvetítés II. János Pál pápa debreceni látogatásáról

18:00 – Kerekasztal-beszélgetés II. János Pál pápa debreceni látogatásának jelentőségéről

Ünnepi hangulat fogadta Szent II. János Pál pápát 30 évvel ezelőtt, 1991. augusztus 18-án délután Debrecenben, a református Nagytemplom előtti téren. A Nagytemplom már a pápa érkezése előtt egy órával zengett a hívek énekétől. Katolikus és református énekkarok külön-külön és együtt testvéri szeretettel énekelve hangolódtak a találkozásra.

A debreceni pápalátogatás hangulatát mi is átélhetjük, valamint részesei lehetünk a 30 évvel ezelőtti ökumenikus találkozónak a Debrecen Televízió által rögzített film megtekintésével az ünnepi programsorozatunk nyitányaként 17:00 órától, a Kölcsey Központ Báltermében (I. emelet).

Ezt követően 18:00 órától kerekasztal beszélgetésen a pápalátogatás szemtanúi osztják meg velünk emlékeiket.

Az ünneplő közönséget köszönti: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök

A beszélgetés résztvevői: dr. Fekete Károly református püspök, dr. Gyulay Endre nyugalmazott római katolikus püspök, dr. Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök, Vad Zsigmond református esperes, nyugalmazott lelkipásztor, dr. Keresztesné dr. Várhelyi Ilona irodalomtörténész, muzeológus.

A beszélgetést moderálja: Mikos Ákos, a Magyar Katolikus Rádió munkatársa

Az ünnepi programsorozatunk további alkalmai:

 

2021. augusztus 17., kedd – Debreceni Református Nagytemplom

 

18:00 – Ökumenikus igeliturgia – Debreceni Református Nagytemplom

Az Ökumenikus igeliturgia résztvevői: a római katolikus, görögkatolikus, ortodox, baptista, evangélikus és református egyház, a nagyobb felekezetek egyházi vezetőivel: Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök, Bereczki Lajos, a Baptista Teológiai Akadémia megbízott rektora és Keresztes Szilárd nyugalmazott görögkatolikus püspök, aki egy emlékbeszédet fog tartani. Az igeliturgián a 30 évvel ezelőtt elhangzott imádságok, énekek, akkor felolvasott igék, valamint a beszédek egy-egy részletei és egy meditáció fognak emlékeztetni bennünket II. János Pál pápa debreceni látogatására.

19:00 – A Gályarabok emlékoszlopának megkoszorúzása – A Nagytemplom mögötti Emlékkert

 

2021. augusztus 18., szerda – Debreceni Szent Anna-székesegyház

 

17:15 – Énekelt rózsafüzér

18:00 – Hálaadó szentmise

A szentmise főcelebránsa: dr. Ternyák Csaba egri érsek (Ternyák Csaba érsek Rómában töltött szolgálati évei alatt 10 éven keresztül volt a Szentatya munkatársa.)

További résztvevők: Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bosák Nándor nyugalmazott püspök, dr. Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek, metropolita, dr. Krakomperger Zoltán általános püspöki helynök, plébános. A protestáns egyház részéről: dr. Fekete Károly református püspök, Asztalos Richárd evangélikus elnök, lelkipásztor, valamint Sípos Barnabás ortodox parókus. Világi méltóságok: többek között Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke, Papp László Debrecen polgármestere, Jerzy Snopek, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Gábor István Debrecen főépítésze, valamint más világi és egyházi méltóságok.

A köszöntő beszédek a szentmise befejezése után a templomban hangzanak el.

19:00 – Kovács Jenő szobrászművész Szent II. János Pál pápát ábrázoló szobrának megáldása a székesegyház lépcsőteraszán

A programra mindenkit szeretettel várunk, a részvétel ingyenes!

 

***

 

II. János Pál pápa első magyarországi – 1991. augusztus 16-20-ig tartó – apostoli útja alkalmával augusztus 18-án Debrecenbe is ellátogatott, ökumenikus találkozón vett részt a debreceni Református Nagytemplomban a testvéregyházak képviselőivel.

 

A helikopterek délután ötkor szálltak le a Nagyerdei Stadionban. A Szentatyát pápamobil vitte a Nagytemplomhoz, ahol a meghívottakon túl a templom előtti téren mintegy ötvenezren vártak rá.

A látogatás évében Debrecen római katolikus közössége a Szeged-Csanádi Egyházmegyéhez tartozott. Az egyházmegye püspöke, Gyulay Endre e látogatás rendkívüliségét – a filmben is elhangzó – üzenetében tőmondataival is nyomatékosította:

„II. János Pál pápa Debrecenbe látogat. Belép a református Nagytemplomba. Imádkozni jön, mégpedig együtt imádkozni. Ő, aki annyit dolgozott a keresztények egységéért, nem akarja elkerülni azokat sem, akik nem a római katolikus egyházba tartoznak. Hitünkben megmaradva, de az Isten és felebaráti szeretetben egy közösséggé forrva imádkozzunk mindnyájan!”

Dr. Kocsis Elemér református püspököt szintén idézték a filmet felvezető gondolatokban: „A múlt legnemesebb alakjai, a református Bethlen Gábor, a katolikus II. Rákóczi Ferenc a vallási türelem jegyében a nemzeti összefogás hívei voltak. De a 19. század végén és e század elején is tudtak eleink a Debrecen és Pannonhalma közötti szivárványhídról beszélni. II. János Pál pápa, aki szeretetével és nyitottságával mindig kezet tud nyújtani a felekezeti korlátok felett, békességet és kiengesztelést hirdet számunkra.”

 

Fotó: ARTURO MARI

Kovács Ágnes

Öröm-hír sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi egyházmegye

 

  • Galéria:
    • IMG_0046