2021. július 24., szombat 12:25

Sarlós Boldogasszony ünnepét tartották Demecserben

2021 Július 3-án tartották meg Demecserben a Sarlós Boldogasszonyról elnevezett templom búcsúját. A főcelebránst, Szegedi Kálmán atyát (Debrecen Jézus Szíve-templom plébánosa) nagy szeretettel fogadták.

Megérkezvén a plébániára szépszámú asszisztenciával találkozhattunk. Az ünnepi díszbe öltözött környezet a gondos előkészület eredménye volt. A templomból kihallatszott a váró ének, amit az összeszokott hívekből álló kórus énekelt. A hangos énekszó még a környező utcákban is hallatszott, szívből, lélekből szólt a hit hirdetése az énekszó által.

Varga Lóránt plébános atya körbevezette a vendégeket a plébánián, bemutatva a szépen rendben tartott épületet.

A szentmise elején ifj. Balog József – világi elnök, akolitus köszöntötte Kálmán atyát. Visszaemlékezett a régi időkre, Kálműn atya demecseri szolgálatára. Közvetlen hangon szólt, felidézve: a plébánia és a templom felújítását, amelyek Kálmán atya idejében történtek.

Szegedi Kálmán atya „ történelmet” írt a Demecseriek és a hozzá tartozó filiák életében. Kitért a hitélet gazdagságára, a templomba járók idősek és fiatalok szeretetteljes közösségére.

Örömteli volt ez a kedves összefoglaló köszöntés. Ez a közösség a vezetőjük, Lóri atya – ahogyan őt ott szeretetteljesen nevezik –, érdeme. Őt személyes barátság is fűzi Kálmán atyához, hiszen a hivatása választásában Kálmán atya is segítette.

IMG 0779

Sarlós Boldogasszony ünnepén elsősorban az aratás jut eszünkbe, kezdte homíliáját Szegedi Kálmán plébános, majd párhuzamot vont Mária elszánt és alázatos lénye és a ma kor embere között.

Mária azonnal igent mondott a Mennyei Atya meghívására, mert volt hite, bizodalma. Ma sok esetben süket fülekre talál a hitet közvetítő szó, mert nem akarjuk elkötelezni magunkat.

A Szűzanya elfogadta az angyal által mondottakat, József jegyesével együtt. Ma sok esetben megkérdőjelezik Isten jelenlétét.

Olyan ez, mint a maggal teli búzakalász, amely meghajtja fejét, mintha alázat lenne benne. Az üres, magtalan, bár egyenesen áll, hetykén, gőgösen, de léte semmire sem jó, haszontalan.

Mária a szíve alatt hordta a Megváltót, örömét Erzsébettel megosztotta, aki élemedett kora ellenére szintén áldott állapotban volt. A mai búcsúi ünnep fő üzenete: Mária és Erzsébet – Keresztelő Szent János édesanyja – találkozása.

Máriához, a Szűzanyához mindig és mindenkor fordulhatunk. Ő a kieszközlője, közbenjárója a segítségnek, a Jézushoz intézett fohászunk meghallgatásának.

Ő mindannyiunk édesanyja, vallásos életünk példája, aki szeretetre sarkall, és aki igent mondott a Megváltásra. A mindennapi nehézségeken az Istenbe vetett hite segítette át. Ez az, ami a mindennapjainkból hiányzik. A hit gyakorlása! Nemcsak a sajnálatos járvány miatti kialakult helyzet okán, de egyre ürülnek ki templomaink. Hiányzik az igény a belső megújulásra, a szeretet és hit gyakorlására. Tudjuk, hogy hiányzik és kellene, de mindig mástól várjuk. Legyen minden tökéletes, de nekem ne kelljen semmit tenni érte.

Mindenünk, amink van ajándék! Istentől kaptuk és kapjuk! Fogadjuk be Máriát és kövessük őt a Megváltó iránti szeretetében. – Minden búcsúból viszünk haza ajándékot – „búcsúfiát” – mondta végezetül Kálmán atya. A mi búcsúi ajándékunkat Mária adta, a Megváltót!

Kövessük, szeressük és egész életünket rendeljük alá az ő tanító, szeretetteljes akaratának! -  fejezte be homíliáját Szegedi Kálmán plébános atya.

 IMG 0799

Az ünnep hivatalos része körmenettel zárult. Régmúlt időket felidéző volt. Hosszú utcákon keresztül, a hívek énekelve vonultak végig. Elől a filiákból majd a demecseri Szűzanya hordozható szobrait vitték a szép Mária színeibe öltözött Máriás lányok és asszonyok.

A rendezők figyelmességére utal, hogy bár a hőség még nem tetőzött, de az út mellett, szolgálattevők vízzel kínálták a híveket.

Visszaérve a templomba, megtekinthettük a négy szobrot, ami Demecserből, Gégényből, Pátrohából és Nyírtétről érkezett.

Varga Lóránt atya, megköszönte Szegedi Kálmán plébános atyának a főcelebránsi közreműködést, a résztvevő atyák és a hívek jelenlétét, majd mindenkit agapéra invitált.

Felszabadult, vidám közösségi találkozó volt. Jó volt látni azt a tiszteletet, amit a régen /1992-2001/ ott szolgált atyát körbevette. Kedves beszélgetések és a múlt felidézése mellett volt fogyasztható a sok, szívből feltálalt finomság. Kicsik és nagyok örömünnepe volt ez a nap, tartalmas, lélekemelő.

* * *

A Demecseri Sarlós Boldogasszonyról elnevezett templom történetének rövid ismertetése:

A templomról az első említések még 1361-ből datálódnak, amikor is említést tesznek a Szent György tiszteletére felépített templomról. Majd a török hódoltság ideje alatt a katolikus egyház élete megszűnt, a templom a reformátusok tulajdonába került. A rákövetkező mintegy 200 évben ez így is maradt. Templomlátogatás idején a katolikus hívek a Nyírtassi plébániához tartoztak. 1781-ben a közbirtokos földesurak területet jelöltek ki az új templom és plébánia építésére. Hagyatékból végrendelkezett összegből kívánták felépíteni, de a pénz kevésnek bizonyult. A szegény sorsú hívek összefogásából végül is felépült. 1797 augusztusában áldották meg a templomot, ahogyan a krónika szól, inkább kápolnát. Nyírtass plébánosa az egri líceum használaton kívüli oltárát kérte el a demecseri kápolna részére. Mivel azonban a katolikus hívők száma megsokszorozódott, új és nagyobb hitház építésére volt szükség. Elindult akkor valami és a hívek és az egyházi személyiségek összefogásaként 1813 október 4-én, Fischer érsek kiadhatta dekrétumát a demecseri plébánia felállításáról   Az első plébános Tarnóczi Vince lett. Szerencsés módon ez a kis fakápolna is kicsinek bizonyult, új templom építését határozták el a hívek. Reizmann Hermann kisvárdai vállalkozó lebontotta a régi istenházát és 1895 novemberére felépítette a ma is látható épületet. Sarlós Boldogasszony néven szentelték fel. Szecessziós stílusban épült a Millennium éveiben. Az ezeréves évforduló emlékére. Oltárképén Mária találkozása Erzsébettel látható. A templom egyhajós szerkezetű. Sokszögzáródású szentéllyel kialakított, eklektikus téglaépület. A plébániaház 1821-ben nyerte el mai formáját, melyet 1996-ban Szegedi Kálmán plébános vezetésével és a hívek adományából újítottak fel. Ekkor épültek meg a melléképületek, garázs, raktár. Szent József közösségi ház teljes felújítása, Idősek otthona kialakítása, teljes kertrendezés a hatalmas plébániakertben. S nem utolsósorban a gyönyörű, ma is sűrűn látogatott Lourdesi Barlang a … Szűzanya szobrával, és az előtte álló három Don-kanyarból származó emlékfenyő, amik felmagasodva hirdetik, hogy a hit, remény, szeretet tartja össze a világot!

 

vRÉ

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • IMG_0779
    • IMG_0795
    • IMG_0799