Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

A Domonkos pünkösd közösségi napra ellátogatott Kőrösiné Merkl Hilda, a magyar világi domonkos közösség vezetője is, hogy beszéljen a 800 éves jubileum alkalmából országszerte tervezett eseményekről. Akik ismerik Hildát a Bonum TV domonkosokat bemutató sorozatából, tudják, hogy nem csak óriási tudás birtokosa, hanem érthetően és élvezhetően tudja azt átadni. Erről győződhetett meg a vele folytatott beszélgetés során is Lieli Mariann debreceni sajtómunkatárs.

– Be tudna mutatkozni röviden a debreceni híveknek?

– Három gyermek édesanyja és hét unoka nagymamája vagyok. Tanár vagyok, az ELTE Skandináv Nyelvek és Irodalmak tanszékén dolgoztam, ahol az irodalom volt a fő területem, illetve voltam egy ideig az MTA könyvtárának tudományos főmunkatársa, és 1990-ben a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium alapítója, majd 16 évig igazgatója.

– Emellett pedig a magyar világi domonkosok vezetőjeként tevékenykedik. Hogyan került kapcsolatba a Domonkos-renddel?

– Egy karizmatikus közösség tagjaként tolmácsoltam 1987-88 körül Michael Marsch domonkos atyának, aki Németországból jött Magyarországra, többek között papi lelkigyakorlatokat tartani. Pszichoterapeutaként jött be az országba, civilben, mert nem biztos, hogy beengedték volna mint domonkos szerzetest. A mi karizmatikus imaközösségünk is még félig-meddig a föld alatt működött akkoriban. Az atya a domonkos dolgokról direkt módon nem sokat beszélt a közösségünknek, mert nem akart „letámadni” senkit egy határozott rendi vonulattal. De minden, amiről beszélt, ebbe a lelkiségbe illett, például a töretlen lojalitás az Egyházhoz, mint Krisztus misztikus testéhez. Nagyon fontos volt nála a tanulás (amit stúdiumnak neveznek a rendi szabályzatban), és rendkívül művelt volt. Nyugat-Németországból érkezvén tisztában volt vele, hogy nálunk is kezdődik már valami mozgolódás, ami a rendszerváltás irányába hat. Nyugaton már érezték, hogy nem tartható tovább ez a vasfüggönnyel kettészakított világ. Első látogatása után folyamatosan kapcsolatban voltunk, és megmutatta nekünk az európai lelkiségeket, közösségeket. Így jutottunk el az ő németországi gyógyító közösségéből – ahol többnyire szerzetesek, szerzetesnők gyógyultak egy hosszabb ott-tartózkodás során –Franciaországba, s így jártunk Taizében és Toulouse-ban a Saint Jacques közösségnél. Ellátogattunk Rómába a Júda Oroszlánjai (Nyolc boldogság) közösséghez és a karizmatikus világkonferenciára, s együtt voltunk Assisiben is. De a körülnézésnek, a „keresztény turizmusnak” a csúcspontja Fanjeaux volt, ahonnan Szt. Domonkos annak idején útnak indult. Első utunk abba a földalatti pinceszerű helyiségbe vezetett, ahol Szt. Domonkos kezdte a küldetését, és 10 évig ott várakozott imában arra, hogy jelentkezzenek hozzá testvérek. Amikor leértünk a pincébe, Michael atya a fehér habitusában lefeküdt a földre, mint a papszenteléskor szokás és elkezdte rázni a zokogás. Mi csak álltunk némán mellette, nem kellett semmit mondanunk, éreztük, hogy most lelkileg hazaértünk. Ez a bensőséges találkozás a rendalapítóval nagyon megszólított minket. Ekkor határoztuk el, hogy domonkos harmadrendiek leszünk. (Már mindannyian házasok voltunk gyerekekkel, tehát adott volt az életállapotunk.) Elindulásunkkor a német közösséghez kapcsolódtunk. Éveken át vagy ők jöttek lelkigyakorlatra hozzánk, vagy mi utaztunk hozzájuk Heiligkreuztal-ba, egy Ulmtól kb. 50-60 km-re levő csodálatosan felújított 16. századi ciszterci női kolostorba. Ezek voltak tehát a kezdeteink. Utána megismerkedtünk Dóczy Zsigmond OP atyával, és bekapcsolódtunk a magyar vonulatba. Nagyon jól éreztük magunkat közöttük, és végül ide csatlakoztunk, mert a német közösséggel a földrajzi távolság miatt nagyon időigényes lett volna a rendszeres kapcsolattartás.

– Mi az, hogy domonkos harmadrend, és mi köti össze az egyes közösségeket?

– A harmadrend a domonkos család része. Első rendnek nevezzük az atyákat, a másodrendhez tartoztak a szemlélődő nővérek, akiknek a közösségét Szent Domonkos alapította Prouille városában. Ők már sajnos nem működnek Magyarországon, mert kihaltak. A harmadrend az apostoli nővérek és Szent Domonkos Világi Rendje, ezek vagyunk mi. Az országban 13 világi közösség van 120-130 taggal, földrajzilag olyan szépen szétszórva, hogy igazi hálózatot képezünk. A jelöltség 1 év komolyan vett képzés után a beöltözéssel kezdődik, ahol lehet 1, 2 vagy 3 évre ígéretet tenni. A 3 éves ígéret után következik az örök fogadalom. Az előbbi létszámba a már ígéretet tett és az örökfogadalmas testvérek tartoznak. A domonkos lelkiség oszlopai az ima, a stúdium, a közösség és a prédikálás. Ez utóbbi nemcsak a verbális igehirdetést jelenti, hanem azt is, amit a compassio szóval fejezhetünk ki, az együtt szenvedést, ami több, mint együttérzés. Benne vagyok a másik életében, és segítek neki hordozni azt, ami az ő vállát nyomja, de ugyanakkor vele is tudok örülni. Ez a legkrisztusibb értelemben vett felebaráti szeretet is az egyik oszlopa a domonkos lelkiségnek. Ha ezt tesszük a szegényekkel, rászorulókkal, sérültekkel, betegekkel, akkor is prédikálunk. A prédikáción kívül – amit egyébként tanárként én közvetlenebbül is meg tudtam valósítani – engem a stúdium is nagyon vonz. Szent Domonkos szerint az eretnekség oka részben az egyháziak és főként a világiak tudatlansága. Sok keresztény valóban szánalmas tudással rendelkezik a hitéről. Ha én keresztényként Jézus Krisztust akarom az emberek felé közvetíteni, akkor kötelességem – amennyire Istenről egy ember képet alkothat – ismereteket szerezni róla, leginkább a Szentírás olvasása által.

– Milyen a közösség utánpótlása? Hányan vannak, akik a képzésben vesznek részt, vagy még az első ígéretek valamelyikénél járnak?

– A képzésben most kb. 10-15-en vannak. Sajnos ez nem akkora utánpótlás, amekkorát szeretnénk. Részben a nem ismerés az oka ennek, részben pedig az, hogy az életükről már dönteni képes fiatalok – egyfajta hamis szabadságot bálványozva – nagyon félnek az elköteleződéstől. Ezzel szemben mi nem a valamitől, hanem a valamire való szabadságot hirdetjük, gyakoroljuk és tudjuk, hogy az igazság tesz szabaddá. Felnőtten, felelősen kell mindenkinek döntenie, és a döntése nyomán bizonyos utakat kizárnia az életéből. Ha Isten mellett döntök, nem lehetek ateista, nem mehetek szembe a tízparancsolattal.

– Hogyan próbálnak nyitni a fiatalok felé?

– A nagy missziós terület itt elsősorban a család. A generációknak szót kell érteni, ami nem egyenlő azzal, hogy a szülők „megmondják a tutit”. Hagyni kell a fiatalokat gondolkodni, választani, dönteni. Ne az én hitemet kövessék, mert az nem fogja megtartani őket az életben, hanem legyen saját hitük. Nehéz elérni a fiatalokat, és nem lehet a keresztény kódokkal frontálisan letámadni őket. Barátság kell, odafigyelés, és beszélgetni kell velük nagy türelemmel, ahogyan annak idején Szent Domonkos tette a katarokkal. Ez nagy és időigényes munka. Az biztos, hogy exponenciálisan nem fog nőni a közösségeink létszáma, bár Tokodi László atya 800 új domonkos hivatásról álmodik az évforduló kapcsán. Megmaradva a valóságban, 8 szerzetes novícius azért jó lenne. A fiatalok megszólításához szemléletváltás, új formanyelv kell. Éppen ez a legnagyobb gond az idős testvéreknél, akik rengeteg primér tapasztalattal rendelkeznek a rendről, amit továbbadhatnának, de technikailag nem naprakészek, nem tudják kezelni az okostelefont vagy a számítógépet. Pedig nagy szükségünk van rájuk, mert ahogy és amennyit ők tudnak imádkozni, úgy és annyit nekünk még nincs időnk. A szeretet leleményességével össze kell fognunk a generációkat.

– Hogyan működnek az egy településen levő közösségek?

– Egy adott világi közösségbe a havi 1-2 személyes találkozóra kívülről, más településekről is jönnek tagok. Változó helyszíneken: plébániákon vagy családoknál jövünk össze. Mindannyian aktívan tevékenykedünk a saját plébániai közösségünk életében a legkülönfélébb feladatokban – ez maga már egy szép formája a prédikálásnak. Többféle összejövetelt szoktunk tartani. Van olyan este, amikor csak imádkozunk a közösség által kiválasztott szándékokért: hordozzuk a rend, a világ, az egyház gondjait. Van bibliaóránk, illetve a stúdiumnak is szentelünk alkalmakat. Két éve az a gyakorlat, hogy közösen az egész országban ugyanazokat a könyveket olvassuk. Most a magyarországi rendtartomány története van soron, tavaly Paul Murray OP: A domonkos lelkiség új bora c. könyve. A mi közösségünkben van egy ún. „profán” találkozó is, amikor csak beszélgetünk a mindennapi életünk dolgairól. Ez is fontos, hogy tudjuk compassióban hordozni egymást, illetve konkrét segítséget is nyújthassunk egymásnak.

– Végül egy személyes kérdés: hogyan tudja összeegyeztetni a munkáját, a családot, és a domonkos közösségben végzett szolgálatát?

– A Jóisten különös kegyelme, hogy alacsony az alvásigényem, kb. 5-6 óra. Emellett meg kellett tanulnom jól beosztani az időmet, szerencsére sikerül gyorsan és jól átlátnom a feladatokat. Ennek kulcsa az a modell, amit otthon láttam. Amíg a gyerekek kicsik voltak, édesanyám és anyósom sokat segítettek, a férjem is nagy támasz volt ezek alatt az évtizedek alatt. Még egy nagy áldása a Jóistennek, hogy a gyerekeim jó tanulók voltak, így az együtt töltött idő nem a házi feladatokra ment, hanem más pluszt adhattam nekik. Amikor nagyobbak lettek, mindig szét tudtuk osztani az otthoni feladatokat, mert közös munka nélkül nem ment volna. Nehézségből is volt persze mindenféle, de az ima megtartja az embert. A fő irányt még a lelki szárazságok alatt – ami mindenkinél előfordul – sem veszítettem el. Nem a saját ügyességemnek vagy okosságomnak, hanem Isten végtelen kegyelmének köszönhetően.

Lieli Mariann

Szent László Domonkos Plébánia

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye