Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Boldog az a nép, amely tud ünnepelni” (Zsolt 89,16).

Tele van a szívem hálával, hogy az Eucharisztia, a hálaadás titkát ilyen sokan együtt, közösségben tudjuk megünnepelni és a körmenetben megmutatni a világnak hitünk szent titkát, Isten jelenlétét az életünkben. Ezt az örömöt, boldogságot élhetjük át a szentmisében – kezdte köszöntő gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök június 6-án, Úrnapján a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban bemutatott ünnepi szentmise elején.

A főpásztor megköszönte azok fáradozását, akik előkészítették e gyönyörű ünnepet, a hívek örömét, akik már hajnalban építették a virágsátrakat, gyűjtögették a virágszirmokat, mindezt azért, mert szeretjük Jézust, aki itt van közöttünk és táplálja az életünket.

A nyíregyházi főplébánia életében az Úrnapja megünneplésének különleges formája hagyományként van jelen. Ilyenkor nemcsak az egyházközség apraja-nagyja ünnepel együtt, hanem a város többi katolikus híveinek közössége is csatlakozik, így az úrnapi szentmisén és a belvárosi körmeneten több mint ezer ember vesz részt, és tesz együtt tanúságot örömükről, Jézus Krisztusba vetett hitükről. Idén, hogy elkerüljék e magas létszámot, több ünnepi szentmisét is bemutattak a város templomaiban.

Az alábbiakban Ferenc püspök homíliáját olvashatjuk.

Az ég és föld, Isten és az ember világa között végtelen szakadék van. Az embert a bűn elszakította Istentől, és nem tud eljutni Hozzá, ezért maga az Úr jön el, újra meg újra szövetséget ajánlva nekünk. Isten és az ember közötti szövetség első jele a szivárvány, amit most egyes csoportok sajnos nem ezen üzenetre gondolva használnak.

Az Ószövetségben olvassuk, hogy a szövetség jeleként Isten parancsokat írt az ember szívébe, adott tíz szót, amit már az első áldozás előtt megtanulunk, mert ez kijelöl egy utat, amin végig járva célba érhetünk. „Mózes lejött a hegyről, s kihirdette a népnek az Úr minden szavát és parancsát. Az egész nép egy szívvel felelte: „Az Úr minden szavát megtartjuk” (Kiv 24,3).

Jézus pedig új és örök szövetséget kötött velünk, amely nem más, mint az Eucharisztia, az Oltáriszentség, Jézusnak a kenyér és a bor színe alatti jelenléte. Egyszerű megoldás ez, hiszen kenyeret mindig esznek az emberek. Olyan egyszerűen adja magát nekünk! Az evangéliumi történet folyamatát tulajdonképpen Jézus irányítja, nem engedi, hogy előbb elfogják, minthogy szeretetének legvégső jelét adja. Júdás figyelt, vajon hol lesz Jézus, de Ő kijátssza az árulót, mondván a tanítványoknak: „Menjetek a városba! – mondta. – Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el” (Mk 14,13-15). Júdás bosszankodhatott, mert nem tudta, hogy hol lesz az Úr. Jézus azért irányította ezt a folyamatot is, mert mindenképpen ragaszkodott hozzá, hogy az Eucharisztia és ezzel együtt a papság szentségét megalapítsa. Nekünk akarta adni magát, hogy vegyük, együk és igyuk Őt.

Jézus nagy Eucharisztikus beszédét Szent János apostol idézi: „Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Jézus az örök életről beszél. Az ember sokszor elfeledkezik Istenről, Aki újra és újra felajánlja számunkra a barátságát, a szeretetét és annak legvégső jelét. Mindezt a legnagyobb szeretetlenség, az árulás előtt adja, mutatja meg.

Ebben a történetben sokféle magatartással találkozunk: ott van az áruló, ott van az, aki háromszor megtagadta Őt, akik elfutottak és magára hagyták, és ott van az egyetlen apostol, Szent János, aki a Boldogságos Szűzanya oldalán áll a kereszt alatt. A történet most is ugyanaz. Rajtunk múlik, hogyan veszünk részt benne. Isten kínálja magát, a szeretetét, a barátságát, Jézus kínálja a testét és vérét, és rajtunk múlik, hogy hogyan viszonyulunk hozzá, hogyan fogadjuk be Őt. Élünk-e ezzel a szeretettel?

„Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek.” Ez nem arról szól, hogy nem lehetünk jók, hanem arról, hogy az isteni életet csak az Eucharisztia tudja táplálni bennünk. A budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, melynek jelmondata: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Ez hitvallás, amelyben megvalljuk, hogy Isten nélkül semmire sem megyünk. Törekszünk arra, hogy a szövetséget betartsuk, a tízparancsolat szerint éljünk és az új és örök szövetségben Istennel egyesüljünk.

A magyar nyelv olyan szépen kifejezi a szövet-ség üzenetét. A szövetet nem lehet szétszedni, csak szakítani lehet. Isten szövetkezik az emberrel az ember érdekében, mert meg akarja osztani velünk Önmagát, a boldogságát, örök életét. Ő szeret minket. Ez a hitünk szent titka, a mi örömhírünk, evangéliumunk, hogy Isten végtelenül szeret minden embert. Minden szentmisében ezt valljuk meg, és tanúi lehetünk a csodának, hogy a Szentlélek erejéből, a pap szaván keresztül a kenyér és a bor átváltozik Krisztus testévé és vérévé. Ez hitünk szent titka – fejezte be elmélkedését Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

Kovács Ágnes

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye