2021. május 28., péntek 21:01

Első születésnapját ünnepelte a Szent Imre Családkórus

2020. május 24-én, egy évvel ezelőtt énekelt először szentmisén a Szent Imre Családkórus: pünkösdvasárnap volt, és a Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk kezdetű éneket választottuk. Akkor hat felnőtt és három gyermek énekelt még, a mostani pünkösdvasárnap pedig meghatottan énekelte együtt az egyházközséggel ugyanezt az éneket a több mint húsz fős kórus.

            Az elmúlt egy évben minden héten próbáltunk, amikor pedig március 15. és április 11. között nem vehettünk részt személyesen a szentmisén, online tartottuk a kapcsolatot, és egy nagyon szép videós projektet szerveztünk, az Irgalmasság himnuszával, amit legnagyobb örömünkre Irgalmasság vasárnapján már a szentmisén élőben is elénekelhettünk. https://www.youtube.com/watch?v=mhwSsW1NGyE&t=6s

            Mi indít bennünket arra, hogy péntek délutánonként, fáradtan és kimerülten még összejöjjünk próbálni? Az a Szeretet, Akit és amit megtapasztalunk, és Akit és amit szeretnénk megosztani másokkal is. Egyikünk sem tanult zenész vagy énekes, és zeneileg nézve biztos, hogy sokszor tévesztünk. Mégis nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, és mi magunk is megerősödünk, meghatódunk, örömöt tapasztalunk, mert minden vasárnapi szentmise után megállapítjuk, hogy „hát ez tényleg szép volt, mert szívből jött…”

           02

Köszönjük a lelkipásztorunknak, Csaba atyának és az egyházközségünknek, hogy bátorítják és engedik a működésünket. Köszönjük Pintér Béla zeneszerzőnek a gyönyörű dalokat, amelyek kifejezik a szívünk gondolatait, köszönjük, hogy engedi számunkra a szerzeményei éneklését, és köszönjük a többi zeneszerző műveit is, amelyeket énekelni szoktunk. Köszönjük a Jóistennek, hogy adta a kórus ötletét egy kisgyermekes anyukának, és hogy az elmúlt évben segített, vezetett, megtartott bennünket.

            Nekünk a péntek délutánok jelentik a töltőt. A közösség öröme, az énekek mondanivalója, a megtapasztalt szeretet és öröm formálnak, erősítenek bennünket. Örülünk, ha mások is csatlakoznak a kórushoz és örülünk, ha jót teszünk mások lelkével, ha az örömünket, szeretetünket, ha Krisztust ilyen módon tovább tudjuk adni. Reménységgel várjuk a következő éveket is. https://www.youtube.com/watch?v=B_KmAiy5f0M&t=93s

          06

  Az egyéves születésnapunk alkalmából a kórustagok és a kórust hétről-hétre hallgatók is megfogalmazták, hogy mit jelent számukra a Szent Imre Családkórus.

„Először a feleségem ment el a kórus első próbájára, majd a következő alkalmakra már a három gyermekünket is vitte magával. Mivel a legkisebb gyermekünk akkor három és fél éves volt, így elmentem én is vigyázni rá, s végül a karvezető bíztatására én is beléptem a kórusba. Innentől kezdve már mind az öten kórustagokká váltunk, mivel a kicsi is csatlakozott hozzánk, hiszen amikor gyakoroltunk otthon, akkor ő kis túlzással hamarabb megtanulta az épp aktuális éneket, mint mi. Úgy gondolom az egész családnak rendkívül sokat ad a kórus, a szuper közösség, s az, hogy együtt imádkozhatunk, hiszen az ének az egyik legszebb ima. Sok jólelkű emberrel ismerkedhettünk meg, s úgy gondolom már nem csak éneklés közben, de az élet minden területén számíthatunk egymásra. Nagyon nagy öröm, ha látjuk, hogy sok embernek tetszenek az énekeink, amelyekbe sokszor igyekszünk bevonni a nem kórustag híveket is. Azt vettem észre, hogy a járvány alatt talán még nagyobb lelkesedéssel tanultuk a dalokat, hiszen kicsit úgy éreztük, ezekben a nehéz időkben még többet kell adnunk az embereknek, hogy valamivel megszépítsük nehéz napjaikat, s a maszk mögüli énekünkkel reményt, erőt adjunk nekik. Ha kedvenc énekemet kellene kiemelnem, nem lenne könnyű dolgom, mert szinte mindegyik nagyon kedves nekem, de Pintér Béla Csak Te című dala azért mégiscsak a legkedvesebb. Ezt az éneket gyakorlatilag minden nap dúdolom vagy épp éneklem magamban, legyek akár a bíróságon, akár fűnyírás közben. https://www.youtube.com/watch?v=a8_PgIGFtII

04

„Nem lehet szavakkal leírni milyen felemelő érzés együtt énekelni a családommal. Egyedül érkeztem az első próbára, de hamar becsatlakoztak a gyermekeim és a férjem is. Ebben a szeretetközösségben a lelkünk megpihen egy fárasztó hét után, s feltöltődve készülhetünk a vasárnapi szentmisére. Nagyon szép emlék, amikor az eső elől behúzódva otthon, kint a teraszon gyakoroltunk a gyerekekkel, hiába esett az eső, az én lelkem tele volt melegséggel és fénnyel. Sokszor dúdolom a dalokat, melyeket megtanultunk, például kirándulás közben a patakparton a Meghívtál, hogy vízre lépjek kezdetűt, vagy ma a konyhában, hogy Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk. Nagy hatással volt rám a most vasárnapi énekünk is, mert tudom milyen volt sötétségben élni, és most már azt énekelhetem, hogy soha semmi nem választhat el tőled, Istenem. Gyakran legördül egy-egy könnycsepp is valamelyikünk arcán, annyira meghatódunk. Én úgy érzem, hogy tényleg jöhetett bármi, maszkban éneklés, karantén, online szentmise, a vágyódás a közös éneklésre sokkal erősebb. Énekelhetünk maszkban vagy anélkül, a lényegen – hogy a lelkünk összeér – nem változtat.” https://www.youtube.com/watch?v=lbmMm8rTq2M

„Minden héten fontos a jelmondatunk: szívből jött! És valóban. Nekem a szövegek mondanak sokat, sok mondat van bennem napokig, amik kifejezetten bátorítanak, reményt adnak, olykor vigasztalnak. Istent a harmóniában látni, a szövegek, a dallamok, a lelkünk mind együtt rezdül, és ez nagyon szép. Ezért könnyezünk sokszor, ezért hatódunk meg, és valószínűleg ez hat a hívekre is. Talán.”

08

„Nekem mindig nagy öröm hallgatni a misén a kórust. Sajnos nem tudok gyakran elmenni a misére, egészségi állapotom miatt. Itthon a telefonomon követem a misét, és gyakran könnyezve hallgatom a kórust!”

            „Mindig fontos volt számomra az éneklés. Ötödikes koromtól mindig énekkaros voltam. Ahogy elkezdtem dolgozni, ez megszakadt, s űr lett az életemben. Nagyon hiányzott. A vasárnapi misék is szerves részei voltak az életemnek, de az szinte mindegy volt, hogy hol veszek részt a szertartáson, ha már nem az otthoni, a szülőfalumban lévő kis templomban vagyok, ahová millió emlék köt, ahol otthon voltam a templomban is.

           

            Azonban mindez megváltozott, ahogy a kórushoz csatlakoztam. Már nem kérdés, hogy hová megyek misére, hisz itt van a helyem. Másként lépek be a kápolnába, otthonom lett. Nemcsak egy hívő vagyok a sok közül, hanem egy család tagja lettem. Egy családé, amelyben a legszebben imádkozunk: együtt: énekelünk… Boldoggá tesz mindez, hálás vagyok érte!” https://www.youtube.com/watch?v=T_EVRuKZRaw

       

            „Nagyon megható, és örömmel tölt el az éneketek. Mindig várom a vasárnapot, hogy mivel leptek meg bennünket, híveket. Nagyon tetszik, hogy a mise előtt bevonjátok az itt jelenlévő híveket, meg azokat is, akik otthon online vesznek részt a szentmisén. Nekem különösen nagy öröm, hogy a legkisebb leányom az egész családjával boldogan, szívből énekel. Legtöbbször megkönnyezem, nem tudom száraz szemmel végig hallgatni az énekeket. Külön megköszönöm azokat az énekeket, amiket kiválasztotok, nagyon illenek a szentmisén elhangzott prédikációhoz. A hegedűszólista Domonkos nagyon nagy dicséretet érdemel, a kezében a hangszer néha úgy szól, hogy beleborzongok. Nagyon gyönyörűen játszik, nagyon együtt van a kórus. Csak így tovább!”

    03      

  „Én már régebben tagja voltam és lélekben vagyok is egy egyházi énekkarnak Kárpátalján: a kisszelmenci Szentháromság-templom énekkarának. Mikor ideköltöztünk Nyíregyházára és ritkán tudtunk hazautazni, egyre jobban hiányzott egy közösség, mivel itt senkit nem ismertünk. A Jóisten vezeti a lépteinket, és hála Neki, megtaláltuk a mi kis közösségünket a Szent Imre Családkórusban. Mikor Csaba atya először hirdette, hogy indulni fog az énekkar, nagyon boldog voltam. A családom rám nézett és kérdezték: - Ugye mész? -Igen! Egyedül indultam, és hála Istennek most már mindannyian ott vagyunk a kis közösségben, és örömmel szolgáljuk az Urat, ki-ki a maga tehetsége szerint.”

„Mindig is szerettem énekelni, de kórusban csak kisiskolás koromban volt alkalmam.

Mikor Csaba atya hirdette a lehetőséget, az elsők között jelentkeztem. Bevallom, nem gondoltam arra, hogy ezeket a dalokat fogjuk énekelni, nem is ismertem őket. Klasszikus egyházi énekekre, kórusművekre számítottam. Aztán hétről-hétre egyre újabb és szebb énekeket tanulunk, amiért nem tudok elég hálát adni. Annyi szeretet, öröm, remény, felmagasztalás és tanúság található bennük, hogy sokszor éneklés közben is elszorul a torkom, könnybe lábad a szemem, vagy libabőrös leszek. 

Ma már én is keresem az interneten a dalokat, énekeket, és ha tetszik, meg is osztom a csoportban. Minden héten annyira várom a pénteki napot, hogy végre letéve a munkahelyi problémákat, terheket, felszabadultan énekelhessek a többiekkel. (A pénteki videóban is vigyorgok, mint egy töklámpa!) Olyan jó, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok, mindenki a tehetségének, tudásának, adottságának megfelelően választhat a szólamok között. 

Mondhatom, hogy csodákra is képesek vagyunk, - természetesen az Isteni gondviselés segítségével -, mert fél vagy egy órás gyakorlás után is szívből énekeljük a dicsőítést. Nagyon szép és jó, hogy családok, felnőttek és gyerekek együtt énekelnek.

A kórus nekem új barátokat, ismerősöket, jó nevetéseket, könnyeket, örömöket és kikapcsolódást ad. Minden alkalommal feltöltődöm. A családom már egy kicsit fanatikusnak tart engem a kórus miatt, mert vagy hallgatom a felvételeket, vagy tanulok, vagy gyakorlok. 

Nekem mindig az aktuális énekünk tetszik, de mindegyiket nagyon szeretem, és szívesen éneklem őket újra.

Ami talán legjobban a szívemhez nőtt, Pintér Béla Csak Te című éneke. Pont abban az időben énekeltük, amikor a munkahelyemen a 2020. évi teljesítményértékelés zajlott. A sorai teljesen az akkori lelkivilágomat tükrözték, s olyan megnyugvást adott nekem, hogy nem kell a szabályoknak mindig megfelelni, mert nekünk itt van Jézus, aki nem nézi, hogy öreg, fiatal, gyors, lassú, goromba, kedves, csúnya, szép, bűnös vagy bűntelen vagy, mindenkit egyformán SZERET, nem értékel évről-évre, mert az Ő SZERETETE örökké tart!”

Szeretettel gondolunk minden testvérünkre az egyházmegyéből, és pünkösd erejét és örömét kívánjuk mindenkinek:

A Szent Imre Családkórus, Nyíregyháza

https://www.youtube.com/watch?v=ZcH91AxH3wU

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 01
    • 02
    • 03
    • 04
    • 05
    • 06
    • 07
    • 08
    • A0J_2750