2021. február 24., szerda 19:25

Minden, ami igaz, az csak Istenre utalhat – A debreceni domonkosok is készülnek a jubileumi évre

Alapításának 800. évfordulóját ünnepli a Szent Domonkos Rend Magyar Tartományfőnöksége. A jubileumi év eseményeire a debreceni domonkos közösség is készül közös alkalmakkal, kiállításokkal. Az igazsághoz vezető út című novellaíró pályázatot is a debreceni szerzetesek kezdeményezésére hirdették meg. A domonkos rend az igehirdetéssel foglalkozik, tehát szolgálatuk legfontosabb eleme a prédikálás.

Minden, ami igaz, az csak Istenre utalhat. Ez a domonkos rend legfőbb üzenete. Mi nem félünk attól, aki az igazságot hirdeti, hanem azt befogadjuk és beépítjük a keresztény tanításba.

Nem könnyű eljutni az igazsághoz, de ez a cél. Vannak nehézségek az életben, ellenségek is akadályozhatják ebben az embert, vagy mi magunk is nehezen vagyunk erre képesek, sokszor inkább csak beletörődünk a kilátástalannak tűnő helyzetünkbe.

Jézus Krisztus az út az igazság és az élet. A rend jelszava is az „Igazság”.

A hétről-hétre jelentkező Kárpát-medencei „hírmondó” a hazai és külhoni magyar egyházak értékteremtő és értékmegőrző munkáját, társadalmi szerepvállalását bemutató Élő Egyház vendégei voltak a debreceni domonkosok (a 15. perctől).

 https://mediaklikk.hu/video/elo-egyhaz-2021-02-23-i-adas/

A domonkosok debreceni jelenlétéről röviden:

A domonkosok debreceni középkori jelenlétének és távozásuknak körülményei máig tisztázatlanok a feljegyzések pontatlansága és hiányossága miatt.

A domonkos szerzetesek a XIII. században érkeztek Debrecenbe. Szent Domonkos rendjének a bolognai II. nagykáptalanja után (1221) a rend elhatározásából térítő szerzeteseket küldtek Magyarországra és az innen keletebbre lévő területekre a kunok és a mongolok térítésére. Több kolostort alapítottak Magyarországon. A debrecenit talán 1226-ban alapították, mely valószínűleg a mai Református Kollégium helyén állt. Valószínűleg a domonkosok alapították az első iskolát a városban. A domonkosok 1326 után távoztak Debrecenből.

A domonkosok első visszatelepülése

A domonkosok és a ferencesek 1942-ben telepedtek vissza Debrecenbe, és önálló plébániát is kaptak tevékenységükhöz: a város egyetlen plébániájából, a Szent Anna Plébániából lett akkor leválasztva a Szent István-templom és plébánia a ferences atyák vezetésével, valamint a Szent László-templom és plébánia a domonkos szerzetesek irányításával, melyhez Józsát is hozzácsatolták.

1950-ben az Elnöki Tanács rendelete alapján a többi rendhez hasonlóan a Domonkos-rend működése is megszűnt, a plébánia az egyházmegyéhez került.

A domonkosok második visszatérése

A domonkosok második visszatérése csendben történt. 1989 nyarán az Elnöki Tanács visszavonta az 1950-ben kiadott rendeletet, s ezután újra működhettek a szerzetesrendek. A domonkosok 1990. szeptember 1-jén tértek vissza Debrecenbe. Az új plébániaépületet rendházzá alakították.

A Domonkos-rend magyarországi provinciájában kevés szerzetes működött. Ezért elhatározás született, hogy a lengyel domonkos tartományból érkeznek ide szerzetesek misszióba. Az elsők, Jacek Górski és Ireneus Wysokiński 1993 augusztusában érkeztek Debrecenbe. Őket követték Magyarországra Joseph Puciłowsky és Andrzej Kostecki szerzetesek.

A plébániai feladatokat is ellátó debreceni Szent László Domonkos Plébánián jelenleg Górski Jacek OP plébános vezetésével Major Pius, dr. Leszkovszki Pál, Tokodi László domonkos atyák és Dezse Péter domonkos testvér szolgálnak.

A Szent László Plébánia területén lévő közösségi- és rendház egy részét, mely az újonnan alapított II. János Pál Intézetet is magába foglalja, 2007. június 24-én, majd az elkészült rendházat 2010. június 27-én áldotta meg Bosák Nándor püspök atya.

A templom felújítása 2020 nyarán történt meg, melynek során az oltártér új arculatot kapott.

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • Screenshot_2021-02-24 Élő egyház, 2021 02 23-i adás(1)