2021. január 28., csütörtök 08:13

Szent Angéla-ünnep a kisvárdai Szent László Katolikus Intézményben

A kisvárdai Szent László Katolikus Intézmény január 27-én, Merici Szent Angéla liturgikus emléknapján ünnepélyes keretek között emlékezett az Orsolyita (OSU) Rend alapítójára. Az orsolyita nővérek 2017-es visszatérése óta minden évben megünnepeljük a jogelőd intézményünk szellemi-lelki alapját megadó, irányvonalát meghatározó szentünket. Erre az alkalomra készülve, Kaszásné Tóth Judit intézményvezető és nővéreink figyelmességének köszönhetően, restaurálásra került az iskolakápolnában féltve őrzött egykori Szent Angéla Kongregáció 1940-ben készült értékes zászlaja.

A plébániatemplomban bemutatott szentmisére az asszisztencia ezzel az ősi zászlóval vonult a szentélybe. A szertartás elején Bákonyi János iskolalelkész megáldotta és megszentelte a megújult zászlót, amelyet a szentmise alatt diákjaink egymást váltva méltóságteljesen tartottak. A szentbeszédben tanítást hallhattunk a zászló történelmi, bibliai, hitéleti jelentőségéről, szimbólumokban gazdag értelmezéséről. „A zászló fizikailag rúdra helyezhető, jelképekkel, színekkel, címerekkel díszített textília, amely magasra emelve követendő jellé válik, és jelzi egy személyhez vagy csoporthoz való tartozásunkat is. A zászló megtartása, őrzése, védelme megtisztelő feladat, kötelesség, amely sok esetben rangot és kitüntetést eredményezett. A Szentírásban a pusztai vándorlás során Izrael seregei hadijelvényeik, zászlóik és atyáik háza szerint haladtak és táboroztak”. Végül középpontba került Jézus Krisztus győzelmi zászlója, a kereszt, amely számunkra az Élet, Isten szabadításának és szeretetének jelévé vált.

A szentmise fényét felolvasást vállaló diákjaink és énekkarunk szakrális zenei szolgálata gazdagította. Az asszisztencia kivonulása után a 4. évfolyamos diákjaink Szent Angéla életét bemutató előadása és M. Frantiska és M. Ignácia, közöttünk élő, velünk és értünk imádkozó orsolyita nővéreink köszöntése következett.

Hagyományainkhoz híven gyertyát gyújtottak diákjaink Györfi Sándor szobrászművész alkotásánál, a Szent Angéla-domborműnél, majd főépületünk aulájában a tisztelet virágait helyezték el a Szent Angéla-szobornál.

Frantiska és Ignácia nővér meglátogatta az általános iskola 3-5. osztályait és Szent Angéla életét bemutató képes füzetet ajándékozott a diákoknak.

A BONUM TV egész délelőtti adását az orsolyita nővérekre, Szent Angéla örökségének megismertetésére szentelte. Az orsolyita alapítású iskolák is helyet kaptak az adásban. Kaszásné Tóth Judit igazgatónő nem tudott jelen lenni az élő adásban, de intézményünk lehetőséget kapott egy kisfilm formájában a bemutatkozásra. Az orsolyita múlt rövid áttekintése mellett Szent Angéla nevelési elvei alapján és védőszentünk, Szent László ma is időszerű erényeit középpontba állítva mutattuk be iskolánkat.

A nap zárásaként mindannyiunk imái eljutottak lélekben a Kisvárdán örök nyugalomra tért orsolyita nővérek sírjaihoz, ahol Luke Larson angol nyelvi lektorunk és a nővérek gyújtottak gyertyát.

A Jóisten áldása kísérje a nővéreket. Köszönjük, hogy derűs jelenlétükkel segítik iskolánk értékeinek kibontakozását.

Intézményvezető asszony szavait tolmácsolva köszönjük kollégáink összehangolt, elhivatott munkáját, hogy ezt a napot méltóan megünnepelhettük. Büszkék vagyunk 4. évfolyamos tanulóinkra és felkészítő tanáraikra, hiszen gyönyörű színdarabot vettek filmre, hogy közreadhassuk nemcsak közösségünk, hanem a Szent Angéla életéről többet tudni vágyók körében. Köszönjük, hogy a felvétellel az óvodásainkat is megörvendeztették, akik a számukra meghirdetett rajzversenyen mutathatják meg, hogy mi az Szent Angéla életéből, ami leginkább megérintette őket

 

Béres Tamás kollégiumvezető

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • 1
    • 10Szent Angéla-műsor2
    • 11Szent Angéla-műsor3
    • 12Szent Angéla-műsor4
    • 13Szent Angéla-műsor5JPG
    • 15Szent Angéla-műsor7
    • 16Szent Angéla-műsor8
    • 17Szent Angéla-műsor9
    • 19gyertyagyújtás szent angéla szobránál2
    • 1Szent Angéla Kongregáció zászlója
    • 1Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_bevonulás a templomba1
    • 23gyertyagyújtás és ima az orsolyita síroknál1
    • 2Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_bevonulás a templomba
    • 3Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_az orsolyita zászló megáldása
    • 4Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_szentmise
    • 5Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_szentmise2
    • 6Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_szentmise3
    • 7Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_szentmise4
    • 8Szent Angéla-ünnep_Kisvárda_a nővérek köszöntése