2021. január 12., kedd 14:51

A napkeleti bölcsek példája nyomán – Lelki nap keretében ünnepeltek a nyírbátori köznevelési intézményben

A nyírbátori Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnáziumban január 6-án, Vízkeresztkor, Urunk megjelenését lelki nap keretében ünnepeltük.

Reggeli lelki óránkban Babály András atya kívánt az iskola vezetése nevében boldog új évet mindannyiunk számára, majd elmondta, hogy mi az ünnep lényege. A keleti egyházban a karácsony kezdete, míg nálunk egy igen kiemelkedő eseményre Urunk megjelenésére emlékezünk.

Az ünnephez tartozó vízszenteléskor András atya utalt a víz fontosságára. A víz lelki értelemben is a megtisztulást jelképezi – mondta András atya, aki példaként a keresztég szentségében való megtisztulásról szólt. Mi keresztények ebből a hitből élünk: Isten szeret minket, a legdrágábbat adta értünk, egyszülött Fiát, aki belépett az emberiség történetébe. Ha Isten a szeretet, akkor hozzá csak szeretettel lehet közeledni. Ezért az Isten ezt a legemberibb formát, ezt a pici gyermekben való eljövetelt választotta arra, hogy hozzánk jöjjön.

 

Leszállt az ég dicső királya – énekeltük karácsonykor, Ne féljetek – hallottuk az adventi időben. A napkeleti bölcsek arra is példát adtak, hogy amikor Istenhez közeledünk, hogyan kell viselkednünk, milyen szándékkal menjünk a templomba, az Istennel való találkozás helyére. A napkeleti bölcsek a legszentebb templomba léptek be. Mi is ezzel a hódolattal, áhítattal lépjük át küszöbét, adjuk át ajándékainkat.

A legszebb ajándék Isten számára mi magunk vagyunk, ha a szívünket adjuk oda neki. Mennyivel más azoknak az élete, akiknek szívében ott él Jézus, aki lakást vett bennük. Nekünk is, akárcsak a napkeleti bölcseknek, ha az Istennel találkozunk, megváltozik az életünk. Lélekben mások leszünk. Hagyjuk, hogy Jézus a szívünkben maradjon. Isten nem erőszakos, csendben vár, rajtad áll, hogy ajtót nyitsz-e Neki – zárta elmélkedését iskolalelkészünk.

A Vízkereszt ünnepén az iskolánk diákjai énekkel és versekkel fogalmazták meg az ünnep üzenetét.

Ezt követően András atya megszentelte az osztálytermeket, majd a tanítás nélküli napunk lelki programokkal folytatódott. Az ünnephez kapcsolódó filmnézéssel gazdagítottuk közösségünket.

Áldott új esztendőt kívánunk mindannyiunk számára!

Mocsárné Tündik Erzsébet hittantanár

Báthory István Katolikus Óvoda, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium

 

Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1
    • IMG_20210106_075554-1
    • IMG_20210106_075615-1
    • IMG_20210106_080141-1
    • IMG_20210106_081430-1