2021. január 01., péntek 11:58

Legyünk áldás egymás számára, hogy Isten segítsége, ereje lehessünk a nehézségekben is! – Palánki Ferenc megyéspüspök gondolatai az év utolsó napján

A debreceni Szent Anna egyházközség hívei Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel és lelkipásztoraikkal: dr. Krakomperger Zoltán plébános és Markovics Balázs káplán atyákkal együtt adtak hálát az elmúlt esztendőért december 31-én, a székesegyházban bemutatott szentmisén.

Az alábbiakban a főpásztor homíliáját olvashatjuk:

„…amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született…” (Gal 4,4). Az idők teljessége, Jézus születése, karácsony szent ünnepe.

A karácsonyi ünnepkör nyolcadának előestéjén, a polgári év utolsó napján átgondoljuk az életünket, cselekedeteinket, életünk irányát. Ilyenkor, az idők határán az ember szeret megállni, kicsit elgondolkodni és keresi a kapcsolatot a természetfölöttivel, az isteni világgal.

7M7A6681

Mi, keresztények Krisztussal akarunk kapcsolatba kerülni, ezt a kapcsolatot szeretnénk rendezni, amikor értékeljük az eltelt időszakot, és bizakodva tekintünk az új időre, új évre, amely sok lehetőséget rejt magában. Isten világával kell kapcsolatban lennünk, mert akkor leszünk igazán boldogok. Jézus azért jött el – amikor elérkezett az idők teljessége –, hogy ezt a lehetőséget biztosítsa, megadja számunkra.

A Szentírásból olvassuk, hogy „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Jézus Krisztus Isten üzenetét hozta el, megmutatta az Ő szeretetét, aki velünk akar lenni: „Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten” (Mt 1,23).

Ha visszatekintünk az elmúlt évre, sok nehézség, korlátozás jut eszünkbe, megtapasztaltuk, hogy milyen nehéz az életünk. Belegondoltunk-e már abba, hogy sokan vannak, akik rosszabb körülmények között élnek, mint mi? Országunk a világ leggazdagabb népeinek 20 százalékához tartozik. Vannak népek, akiknek gyermekei éhen halnak. Sokan hallottunk már Fodor Rékáról, az Afréka Alapítvány alapítójáról, aki afrikai orvosmissziója során – vállalva az ottani nehéz körülményeket – sok ember életét menti meg nap mint nap. Nagyszerű dolog, hogy vannak, akik észreveszik a szenvedő embert, és segítségükre sietnek. Azt is látjuk, hogy keresztények millióit üldözik a hitükért nap mint nap a világban.

7M7A6675

Ezekre a szenvedésekre tekintve a maszkviselés, a távolságtartás terhe már nem is olyan súlyos kereszt, mint ahogyan sokan gondoljuk. Ezek a nehézségek a javunkra válhatnak, ha tudnánk, hogy Isten ezzel is üzen nekünk. Ő meghívott bennünket, hogy vele legyünk közösségben. Jézus, aki elhozta Isten, a szeretet üzenetét, engedelmes volt egészen a kereszthalálig, példát mutatva abban is, hogy a szenvedés elfogadása nélkül nem lehetünk igazi krisztuskövetők.

A gondolkodásunkat, a cselekvésünket, a módot, ahogyan élünk, bizony sokszor meg kell változtatni. Keressük az Istent, a vele való kapcsolatot az idők határán, mert tudjuk azt, hogy Magadért teremtettél bennünket és nyugtalan a szívünk, míg meg nem nyugszik benned.” (Szent Ágoston)

Ha valóban Istenben éljük le az életünket, megnyugszik benne a szívünk, akkor megtapasztaljuk, hogy Isten velünk van minden nehézségben. Ezért amikor visszatekintünk az elmúlt évre, akkor valóban hálásnak kell lennünk a nehézségeinkért, a keresztekért, az örömeinkért, eredményeinkért, és kérjük az erőt a következő évben is.

7M7A6700

Soha ne veszítsük el a reményt és a bizalmat! Ha szívünkben hordozzuk Krisztust, akkor ez minden nehézségen átsegít bennünket. Ha ezzel a bizalommal kezdjük az új esztendőt, akkor magunk is áldás lehetünk egymás számára. Isten megáldatja a népet a főpapokkal, és áldást akar osztani rajtunk keresztül is. „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr, és szerezzen neked üdvösséget! Hívják le Izrael fiaira a nevemet, és én megáldom őket” (Szám 6,27).
Legyünk tehát áldás családjaink, szeretteink számára, hogy Isten segítsége, ereje lehessünk a nehézségekben is! – fejezte be gondolatait a főpásztor.

A Palánki Ferenc püspök atya a homília után visszatekintett az elmúlt év néhány eseményére. Nehéz évet tudhatunk magunk mögött, amely miatt programok, rendezvények maradtak el, de voltak események, amelyekért hálásak lehetünk – fogalmazott. Március 16-tól be kellett zárni a templomokat, és új módját kellett keresni az evangélium hirdetésének, elkezdődtek tehát az online közvetítések. Mind az atyák, mind a hívek számára nehéz volt üres templomban, hívek nélkül megélni a húsvéti ünnepet.

602194768a8e459c848a96abe269a0b9 XL

Tavasszal elmaradtak a bérmálások, az olajszentelési szertartást is a pap- és diakónusszenteléssel együtt tartották, Szent László király, egyházmegyénk védőszentjének ünnepén, június 27-én a debreceni Megtestesülés-templomban. Ezen alkalmon a főpásztor áldozópappá szentelte Máté Péter és Szidor János diakónusokat és diakónussá Halász István akolitust.

A főpásztor mindenkit arra biztatott, hogy kapcsolódjanak be a Szent László Imaszövetségbe, amelynek tagjai naponta imádkoznak a papi és szerzetesi hivatásokért.

IMG 1172

2020. július 24-26. között megrendezték egyházmegyei ifjúsági találkozót és gyalogos zarándoklatot, amelybe közel száz fiatal csatlakozott be, hogy együtt tegyenek tanúságot Krisztusról, a vele való növekedésről. Azon a hétvégén kevesebb hívő jelenlétével ugyan, de megtartották az egyházmegyei búcsút is Máriapócson.

92384370c5f28a9df5322dcbb292db41 XL

A püspök atya szólt arról az egyházmegyénket érintő nagy megtiszteltetésről is, amelyben Ferenc pápa Felföldi Lászlót, egyházmegyénk pasztorális helynökét nevezte ki a Pécsi Egyházmegye megyéspüspökévé. A főpásztor kérte, hogy imádkozzunk László püspök további szolgálatáért. E kinevezés más személyi változásokat is vont maga után. A főpásztor dr. Krakomperger Zoltánt, a székesegyház plébánosát, a püspöki hivatal korábbi irodaigazgatóját kérte fel a püspöki helynöki feladatra, Törő András püspöki titkár pedig az eddigi feladatai mellett az irodaigazgatói feladatokat is ellátja majd.

7M7A6692

Ezt követően Krakomperger Zoltán plébános a Szent Anna egyházközség hitéletének 2020-as évi statisztikai adatait ismertette:

2020-ban a székesegyházban 87 gyermeket kereszteltek, 39 fiút és 43 leányt.

51 gyermek járult először az Oltáriszentséghez és 4 felnőtt bérmálkozott.

49 pár ígért visszavonás és feltétel nélküli hűséget egymásnak.

125 személyt kísértek utolsó földi útján nyughelyére. Üdvözítse őket az Úristen, és adja meg nekik a hitük és a szeretetük beteljesülésének örök jutalmát.

A fakultatív hittanosok száma 482, a hit és erkölcstan órára jelentkező száma 278 fő.

Egyházfenntartási hozzájárulásra 348 befizetésből összesen 8 475 600 Ft érkezett be, amelyért Zoltán atya háláját fejezte ki a híveknek, majd megköszönte az egyházközség papjainak, kisegítő lelkészeinek, a kántornak és a hitoktatóknak áldozatos munkájukat.

7M7A6709

A szentmise szentségimádással, majd szentségi áldással zárult. Az Oltáriszentség előtt Palánki Ferenc megyéspüspök a hála szavait Antoine de Saint-Exupéry: Fohász című gondolataival fejezte ki:

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a 
nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy 
kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére

Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves testvérünknek!

 

Kovács Ágnes

sajtóreferens

 

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

 

  • Galéria:
    • 602194768a8e459c848a96abe269a0b9_XL
    • 7M7A6672
    • 7M7A6674
    • 7M7A6675
    • 7M7A6681
    • 7M7A6683
    • 7M7A6685
    • 7M7A6688
    • 7M7A6692
    • 7M7A6693
    • 7M7A6694
    • 7M7A6696
    • 7M7A6697
    • 7M7A6699
    • 7M7A6700
    • 7M7A6709
    • 7M7A6715
    • 92384370c5f28a9df5322dcbb292db41_XL
    • IMG_1172