2020. december 10., csütörtök 11:36

„Az én betlehemem” pályázat a mátészalkai Széchenyi Katolikus Általános Iskolában

Az idei adventi időszak előtt hagyományteremtő céllal különleges pályázatot hirdettünk a mátészalkai Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi, Magyar Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda tanulói számára.

Arra kértük a gyermekeket és családjukat, hogy tervezzék meg és készítsék el azt a betlehemet, amely szerintük méltó a karácsony ünnepéhez.

Várakozáson felüli volt a lelkesedés és a részvétel.

Közel 90 betlehemet állítottunk ki iskolánk aulájában, a parányitól, az egészen nagyméretű alkotásokig.

A családok példás összefogásról tettek tanúbizonyságot, a gyerekek elmondása szerint a testvérek és a szülők is szívesen bekapcsolódtak a barkácsolásba. Több kedves szülő háláját is kifejezte az ötletért, mert ezzel a közös meghitt tevékenységgel élőbbé és meghittebbé vált családjuk számára az adventi időszak.

A betlehemek elkészítése során felhasznált anyagok nagyon változatosak voltak. A legtöbb pályamunkában megjelent a környezettudatosság is, hiszen a figurák újrahasznosított anyagokból készültek. Voltak, akik a népi hagyományoknak megfelelően természetes anyagokkal, fahánccsal, termésekkel, kukoricacsuhéval dolgoztak.

Napról napra egyre nagyobb örömmel szemléltük a meglepően fantáziadús, gazdag formavilágú betlehemeket. Felső tagozatos diákjaink Szent Család-ikonokról grafikákat is készítettek.

„Az én betlehemem” kiállítást a második adventi gyertyagyújtás alkalmával Heidelsperger István atya ,iskolánk lelkivezetője nyitotta meg.

Nagyon hálásak vagyunk minden kedves családnak a részvételért, mert munkájuknak köszönhetően ebben a korlátozásokkal teli időszakban valóban adventi hangulat költözött iskolánk aulájába, megszentelődött a tér.

Az elkészített betlehemek jelképezik mindazokat az értékeket, amelyeket katolikus iskolánk képvisel. Érezzük, hogy minden baj ellenére iskolánk tanárai, diákjai és családjuk egy élő közösséget alkotnak, amely a közös cél érdekében bármilyen helyzetben képes összefogni.

Ennek a pályázatnak mindannyian nyertesei vagyunk, hiszen lélekben feltöltődve várhatjuk szívünkben a fényt, Jézus Krisztus megszületését.

 

Dr. Bálint Albertné

rajz és vizuális kultúra tanár

Öröm-hir Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1
    • Betlehemek_2020_0006
    • Betlehemek_2020_0007
    • Betlehemek_2020_0022
    • Betlehemek_2020_0030
    • Betlehemek_2020_0032
    • Betlehemek_2020_0040
    • Betlehemek_2020_0050
    • Betlehemek_2020_0052
    • Betlehemek_2020_0065
    • Betlehemek_2020_0070
    • Betlehemek_2020_0072
    • Betlehemek_2020_0078
    • Betlehemek_2020_0079
    • Betlehemek_2020_0085
    • Betlehemek_2020_0095
    • Betlehemek_2020_0096
    • Betlehemek_2020_0113
    • Betlehemek_2020_0117
    • Betlehemek_2020_0130