Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Adni jó, és kapni jó! Milyen nagy örömet jelent, ha egy leány udvarlójától egy szál virágot kap. Öröm a fiúnak és öröm a leánynak. Örül, aki adta, és örül, aki kapta. Örömük közös, mert szeretetet közvetít. Azt a szeretetet, amit Isten már a teremtésünkkor szívünkbe ültetett. Azzal, hogy Isten a maga képmására teremtette az embert, teremtett bennünket, szívünkben írta azt a vágyat, hogy keressük, mert látni akarjuk Őt, aki nem más, mint a szeretett. És ezt a szeretetet várjuk el embertársainktól, ezt a szeretetett szeretnénk közvetíteni körülöttünk élő közösségeinkhez is.

Persze, ez sokszor nem ilyen egyszerű. Sokszor érezhetjük, hogy a közösségeinkben sebeket kapunk, de ugyanakkor sebeinkre a gyógyítást is ott találjuk meg. Gondoljunk csak arra, hogy családi közösségünkben is mennyi olyan sebet kapunk, amit talán úgy érezzük, hogy nem azt érdemeltük. Néha a kiengesztelésnél nem elég ha csak szavainkkal fejezzük ki a szeretetet. Adni kell „egy szál virágot."

Régi emlékem között még most is elevenen él bennem, amikor néhány éven keresztül, egy többgyermekes családnak szeretetcsomaggal igyekeztem szebbé tenni a szeretet ünnepét.
Az egyik karácsony szentestéjén egy csomaggal a kezemben, magammal megelégedve, büszkén vittem el hozzájuk ajándékomat. Kicsiny házuk ajtaján belépve, mindenki körém sereglet. Nagy örömmel fogadták ajándékot. Az apuka, becenevén Alánka, mentegetőzve szólalt meg, hogy igazán nem kellet volna, hogy fáradjak, mert ők ezt nem tudják nekem viszonozni.
Ekkor az apuka térdét átölelve megszólalt a piros arcú, kócos hajú gyermek: „Meghívhatom a bácsitkarácsonyfát díszíteni?" Örömmel elfogadtam a meghívást. Beléptünk az ünnepi szobába. Ott dermesztő hideg fogadott, a szegényesen bebútorozott szoba közepén, kicsiny asztalon egy kis görbe fenyőfa állt türelmesen várakozva a karácsonyi díszítésre. De nem kellet sokáig várakoznia, mert a nagycsaláddal közösen munkához is láttunk. Delikátos papírból csillagokat vágtunk ki és azokat akasztgattuk is a kis fenyőfára. Fenyőfánk egyre szebb lett. Talán már nem is volt olyan deformált. A szobában is mintha már melegebb lett volna. Közben jókat kacagtunk, egy-egy furcsán kivágott csillagon. Ott megértettem az ünnep titkát. Azt hittem, hogy sok ajándékot adtam, de sokkal többet kaptam. Olyan ajándékot, amit ma is szívemben őrzök. Ott éreztem meg először, hogy adni jó, és kapni jó.
Ez az érzés táplál napjaimban is. Feladatomnak érzem, hogy a rászoruló családoknak, gyermekeknek eljutassam azokat az adományokat, amit az adományozók felajánlanak. A Debreceni Megtestesülés Plébánián működő kis csoporttal a „Csaba testvérrel a szeretett ösvényén" című programban ezen dolgozunk. Minden jellegű adományt (bútor, ruha, élelem, pénz, fizikai munka, stb.) folyamatosan elfogadunk, és eljutatjuk a rászoruló embereknek. Kérni nem kérünk, de aki szeretne adni arra lehetőséget biztosítunk. De azt is köszönettel vesszük, ha valaki jelzi számunkra a környezetében élő nehézsorsú embereket, családokat. A Csaba testvér által gondozott gyermekeinek támogatásán túl, nyitottak vagyunk a Karitásszal való együttműködésre, a Hajdú-Bihar megyei szegények megsegítésére is. Ezért is csatlakoztunk a Halápon a Gyermekekért Közhasznú Egyesület által szervezett mikulás napi programjához is. De ugyanígy szeretnénk a gyermekvédelmi gyámhivatallal is együttműködést létrehozni, ahol már elindultak bizonyos lépések.

Nem könnyű ezen az ösvényen járni. Nincs közlekedési tábla, sokszor nem egyenes a talaj, talán sokszor kicsit meredeknek tűnik, de ezen a szeretetösvényen kell járni. Sokan kérdezik, hogy megéri? Igen, megéri. Feleségemmel együtt munkálkodunk ebben a szolgálatban és olyan közösségekkel (vagyok körülvéve, akik segítenek ezen az ösvényen való haladásban. (Megtestesülés-, Jézus Szíve-, Szent István-, Szent László plébánia, a Svetits Óvoda, a Görög katolikus Gyermekvédelmi Központ lakásotthona) Sorolhatnám azoknak az embereknek, csoportoknak neveit is, akik segítenek. Így könnyű a célt elérni. Ahogy egy hideg, szegényes szobában meg lehet ízlelni a szeretet melegét, úgy egy ösvényen is meg lehet ezt élni. Aki úgy érzi, hogy ez az ösvény a szívén keresztül vezet, az csatlakozhat hozzánk. Mert „Adni jó, és kapni jó!"
„Én hiába szeretem az utcám csendjében az utcagyerekeket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem, hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást."

Pécsi József
Megtestesülés Plébánia