A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye a Hit éve alkalmából négy kategóriában „Isten tenyerén" címmel rajzpályázatot hirdetett meg. A kiállítással egybekötött díjátadó ünnepséget az egyházmegyei hitoktatók továbbképzésének a részeként rendezték meg 2013. október 26-án Nyíregyházán a Szent Imre Gimnázium kápolnájában.
A kiállítást dr. Kövér József költő, szobrász-, festő és grafikus művész nyitotta meg. Kövér József megnyitó gondolataiban elmondta, a művészet, amely már születéskor megkezdődik, kiemelt fontosságú az ember személyiségének fejlődésében. Az emberi fejlődés szakaszain végigmenve láthatjuk, hogy a képi látástól kezdve a beszélt nyelv majd a tanulás során az írott nyelv, mint fejlődési forma egyre teljesebbé válnak. A művész hozzátette, a beérkezett rajzok értékelése során is tapasztalta, hogy az óvodások más nyelvet használnak az idősebb korosztályhoz képest.
Nagyon fontos kezdeményezésnek tartotta a rajzpályázatot, hiszen, mint mondta, maga az Egyház igen komoly szerepet játszott a művészetek fejlődésében. Ezzel II. Gyula pápára utalt, aki az egész reneszánsz művészetet felvirágoztatta, amely a mai napig a művészet tiszta forrását jelenti.
Kövér József hiányérzetét fejezte ki, azért, mert a középiskolás, főiskolás korú diákok közül kevesen válaszoltak a kiírásra, annak ellenére, hogy sokkal több eszköz áll a rendelkezésükre, mint az óvodásoknak. Lényeges dolognak tartotta kiemelni, hogy nem a díj a lényeg, hanem az, hogy részt vegyenek a gyermekek egy ilyen feladatban, ahol maga a feladat arra készteti őket, hogy elgondolkodjanak az adott témán és a megvalósítási lehetőségeken. Ha a munkálkodó gyermekek személyisége alakult, akkor a pályázat már elérte a célját.
A megnyitó végén Felföldi László püspöki helynök átadta a díjakat, majd Zsirosné Seres Judit, a pályázat ötletgazdája és kivitelezője „Spiritualitás a gyermekrajzokban" címmel tartott előadást a szülők, hitoktatók, felkészítő tanárok részére.
A díjazottak névsora:
I. Óvodások kategóriában:
II. 7. 8. 9. évesek kategóriában:
III. 10. 11. 12. évesek kategóriában:
IV. 13. 14. 15. évesek kategóriában:
V. 16. 17. 18 évesek feletti kategóriában:
A zsűri külön díja: