Október 23-án a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya Főplébániáról huszonöt lelkes ember indult keresztútjárásra a sátoraljaújhelyi Magyar Kálváriára.
Eiben Tamás nyíregyházi káplán atya áldásával, hét autóval indultunk a kora reggeli órában a zarándoklatra. Megérkezés után először az 1936-ban épített kálvária történetével ismerkedtünk meg. Ezután imádkoztunk az ország hit és gazdasági életének felvirágzásáért.
A liturgikus szöveget 1996. március 15-re, Báthory László atya írta a pécsi kálváriajárásra. Sorainkban volt és velünk imádkozott a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye diakónusa, Varga Lóránt is.
Minden stációnál más vállalta az elmélkedés ismertetését. Mécsest gyújtottunk a magyarság megerősödésének szándékára, az Édesanyák-terén pedig Boldog II. János Pál pápa imájával fohászkodtunk a családokért. Őseink szép magyar Mária énekeivel haladt egyre feljebb a Szárhegyen az engesztelő menet stációtól-stációig. Nemzeti ünnepünkön a Szent István-kápolnánál Reznek Ádám mátészalkai káplán atya befejező gondolatai és áldása után, a Himnusz eléneklésével ért véget a liturgikus esemény.
Román Csaba
akolitus