2013. április 30., kedd 02:00

KÁRPÁTALJAI VENDÉGEK A GÁVAI EGYHÁZKÖZSÉGBEN

Írta: Vincze József - akolitus

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség koordinálásában és a Zöld Kerék Alapítvány szervezésében túravezető képzésre került sor április 26-28. között ukrán és magyar kerékpárosok részvételével.
A három napos gyakorló túra Beregszászról indult, s többek között Kisvárda érintésével az első nap végére a résztvevők elérték a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Károlyfalvát. Másnap a közel 30 fős csapat Rakamazon és Tímáron átvonulva megérkezett Gávavencsellőre, ahol a gávai Római Katolikus Egyházközség hívei nagy szeretettel fogadták a túrázókat. A templom jóleső hűvösébe bevonuló kerékpárosokat az egyházközség énekkara az "Uram jó nekünk itt lenni" kezdetű énekkel fogadta, majd a vendégek megismerték a templom történetét, egészen napjainkig. A bemutatást követően vendéglátásra invitáltuk a túrázókat a plébánia épületébe, amit vendégeink nagy örömmel fogadtak. A paróchiára átvonulók, befejezésül a "Béke fejedelme" kezdetű éneket hallgathatták meg. A vendéglátást hálás szeretettel köszönték meg, aztán bringára pattantak és Nyíregyháza felé folytatták útjukat.
A gávai Római Katolikus Egyházközségben immár második alkalommal láttunk vendégül külföldi látogatókat. (Első alkalom: Cantemus Kórustalálkozó, Török énekkar, 2012. augusztus 19.) Öröm volt újra megtapasztalni az egyházközség tagjainak áldozatos segítségét és szolgálatát, akik munkával, süteményekkel, szendviccsel és anyagilag is támogatták, hogy kárpátaljai vendégeink megpihenhettek nálunk és minden bizonnyal jó hírünket viszik a határon túlra! Ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a délután sikeréhez bármilyen módon hozzájárultak! A felettünk levő Mindenható Isten, sokszorosan fizesse vissza mindenkinek a jóságát és áldozatát!

  • Galéria:
    • 8_215500