2009. február 16., hétfő 01:00

Esti beszélgetések Orosz István akadémikus, egyetemi tanárral

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „Esti beszélgetések" közéleti vitafóruma megkezdte tavaszi előadássorozatát, központi témája a „Nemzeti identitás és a kereszténység". E kérdéskörön belül elsőként „Történelmi tudat és nemzeti identitás" címmel Orosz István akadémikus, a Debreceni Egyetem tanára, volt tanszékvezető, dékán, Debrecen díszpolgára 1994-98-ig országgyűlési képviselő, – tartotta meg vitaindító előadását február 12-én Debrecenben a Szent József Gimnázium dísztermében.
– A nemzeti identitás és azonosságtudat mindenki számára fontos. „A nemzeti identitástudat az én rendszerünknek az az összetevője, amely a nemzeti etnikai csoporthoz, a kategóriához tartozás tudatából és élményéből származik ennek minden értékelő és érzelmi mozzanatával valamint viselkedési diszpozíciójával egyetemben." – Orosz István professzor Pataki Ferenc szociálpszichológus megfogalmazásból két mozzanatot emelt ki, az etnikai csoporthoz vagy nemzethez tartozás tudatát, valamint a nemzethez tartozás élményét. – Az identitásban a tudatos elem és az érzelmi elem egyaránt jelen van. Nem biztos, hogy mindenki tudatosan tartozik valamilyen nemzethez, de az biztos, aki valamilyen nemzethez tartozónak érzi magát az élményszerűen éli meg azt.

– A történelmi tudat összekapcsolódik az identitás tudatos elemével, tehát ahhoz, hogy én tudatosan valamelyik nemzethez tartozónak érezzem magam ahhoz szükséges egy tudatos elem. A történelmi vagy nemzeti tudat alakulásában három felfogást tárt a hallgatóság elé a professzor.

– A perennialisták azt mondták, hogy nemzet mindig volt, van és mindig lesz. A modernisták szerint a nemzet a modern társadalom, a kapitalizmus szülöttje, és a marxista tudományosság szerint a kapitalizmus elmúlásával az osztálykülönbségek, az állam, így a nemzet is el fog tűnni. A harmadik felfogás alapján a polgári nemzet a modern társadalomban született meg, de kétségtelen, hogy e megelőző századokban már voltak olyan elemek a népek fejlődésében, amely a nemzet sajátosságait viseli önmagán.

Ezután az előadó részletesen kifejtette a nemzet és történelmi tudat fejlődésének három szakaszát, a barbár nemzettudat, a nemesi, avagy a rendi nemzettudat, valamint a polgári nemzettudat időszakát. A barbár nemzettudat a kereszténység felvételéig tartott, amiben nyilván a korábbi nemzettudat elemei babonaként jelentkezik. A kereszténység felvétele után volt egy másik kapcsolatrendszer az uralkodó és az alattvaló viszonya, ami szintén alá volt rendelve a keresztény univerzalizmusnak. Ez a helyzet változik meg a 13. században, megfogalmazódnak a rendi nemzettudat elemei. Magyarországon kialakulnak a rendek, amelyek nem egyszerűen alattvalói – mint Szent István vagy Szent László alatt –, hanem részesei a hatalomnak az országgyűlések kialakulásával.

törekvések a magyar nyelvért

– A XIX. századtól két mintát adott az európai gondolkodás a modern nemzetről. Rousseau francia nemzet teóriája azt mondja ki, hogy a nemzeti határok és államhatárok egybeesnek. Az államon belül egy nyelvnek van létjogosultsága és mindenkinek ezen az egy nyelven kell beszélni. A másik elmélet Herbert nevű német tudóshoz fűződik. Németország 264 államból állt a XVIII. század végén, így az államnemzet helyett a nyelvnemzetet teremtették meg – fejtette ki gondolatait Orosz István, majd hozzátette, hogy a soknemzetiségű Magyarország olyan állam része (a Habsburg birodalomé), amely maga is követni akarta a francia példát, az egynyelvű (német) nemzetállam kialakítását, mivel a lakosság nagyobbik fele német nyelven beszélt. Ezzel szemben nekünk ki kellett alakítani egy magatartásformát és a Habsburg állam nemzeti törekvésével szemben nekünk nyelvnemzetté kellett válnunk. Nem véletlen az, hogy az egész reformkori törekvések, a MTA, alapcélja, a Kazinczi féle nyelvújítás a magyar nyelv fejlesztését, művelését szolgálta.

magyar lélekkel magyarul gondolkodni...

– A reformkor nagy törekvése, hogy a nép egésze tagja legyen a nemzetnek ez éppen a nemesi politikusok oldaláról jelenik meg. Ők úgy vélik, hogy a nemzet soraiba kell juttatni a népet. Polgári nemzetet, polgári tulajdont, polgári létet kell megvalósítani Magyarországon. „A szabadság oly kimeríthetetlen kincs, mely által hogy véle többen osztoznak, sem nem fogy, sem nem gyengül sőt, nő, sőt erősödik. Nem arról van tehát szó, hogy mindenesetre leszálljunk a néphez, hanem arról hogy őtet magunkhoz felemeljük." – idézte Kossuth Lajos 1883-ban megfogalmazott gondolatát a professzor. – Kossuth azt gondolta, ha a magyarországi nem magyar népek új magyar nemzetnek lesznek része, akkor jó magyarok lesznek. Viszont ahhoz hogy igazán jó magyarok legyünk magyar lélekkel magyarul kell gondolkodni. Az asszimilációval csak elriasztjuk a magyarországi nem magyar népeket. 1868-ban született nemzetiségi törvény szerint Magyarország polgárai egy nemzetet jelentenek, bármely nemzetiséghez is tartozik. Egy politikai nemzet van Magyarországon a magyar, de lehetnek nem magyarul beszélő tagjai is. Ez az akkori Európához képest nagyon modern nemzetiségű törvény.

– Számomra a magyarságot nem a test, nem a vér, hanem a lélek adja – fejezte be az előadását Győrfi István jeles néprajzkutató gondolatával Orosz István professzor.

Kovács Ágnes
sajtóiroda