Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

Egész életemben ez volt a célom: embernek maradni Isten szeretetében. Soha nem tagadtam meg Istent, mindig eszembe jutott, amikor Jézus mondta: Aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt a Mennyei Atyám előtt. Ezt soha nem tagadtam meg, még a kommunizmusban sem – vallja Dr. Tóth Sándor arany-, gyémánt-, és vasdiplomás, aki 2006. május 31-étől a 70 éves jogi doktorságot jelentő rendkívül ritka rubindiploma méltó birtokosa is lett. Dr. Tóth Sándor, 1913-an született Nagyrőcén, a régi nagy Magyarország felvidéki falujában. Jogi tanulmányait az Egri Érseki Jogakadémián kezdte meg, majd 1936-ban Pécsett az Erzsébet Egyetemen diplomázott. Az 1943-50-ig királyi ügyészként szolgált Egerben, de vallásgyakorlása miatt elbocsátották. 1950-től a debreceni ügyvédi kamarához került, ahol nyugdíjazásáig ügyvédként tevékenykedett.
– Bárcsak még egyszer 90 éves lehetnék! – sóhajtott a 93 éves Tóth Sándor bácsi a rubindiploma átvétele után hazafelé tartva Debrecen főutcáján. – 56 éve élek ebben a városban, ahová akaratom ellenére helyeztek 1950-ben, de nagyon megszerettem itt az embereket. Feleségemmel, akit nemrég veszítettem el becsületben neveltük fel két lányunkat. Ide tartozom.

Tóth Sándor rubindiplomás jogi doktor hihetetlen szellemi frissességgel – mintha csak tegnap történt volna – emlékezett a nevekre, a történetekre, paragrafusokra. Több száz fotói, (kiadásban meg nem jelent) regényei, verseskötetei szenvedélyes természetszeretetéről, gazdag tevékeny életéről tanúskodik. Izgalmas történeteiből nehéz választani. XX. Századi magyar történelem viharaiban sokan felnéztek a becsületességére, igazságos döntéseire. Egyenes jelleme példaértékű a mai nemzedék számára. Egyházi vonatkozású peres ügyekben, papokat mentett meg az akasztófától.

– Édesanyám katolikus, édesapám kálvinista volt. Édesapámmal együtt tértem át a római katolikus hitre Egerben, akkor kaptam keresztapámtól egy imakönyvet, a következő gondolattal: „Akik az Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik." Mint szenvedélyes turista évtizedeken keresztül jártam a Bükk hegységet, és amikor eltévedtem az iránytű megmutatta a helyes utat. Az én életem iránytűje Pál apostol mondata lett, ami nemcsak engem, de mások életét is megmentette. A sógorom katolikus prépost volt, az ő személyisége istenszeretete nagyon komoly befolyással volt akkori és későbbi életemre.

– Az 50-es években vannak olyan momentumok, amelyek világosan mutatják a kommunistáknak az egyház elleni ellenszenvét. Ez az ellenszenv, határozta meg az akkori idők pereit, eljárásait, amelyek igazságtalanok, nagyon sok esetben embertelenek voltak. Ebben a helyzetben egy kommunista állam ügyészeként mit tudott tenni?

– 1945-ben már kinevezett királyi ügyész voltam, és miután elveszítettük a II. világháborút a Jaltai egyezmény értelmében Magyarországnak felelősségre kellett vonni a háborús és a népellenes bűnösöket. Heves megyében ezt a megtisztelő feladatot rám akarták hárítani, de háromszor is visszautasítottam. Tudtam, hogy életveszélyes feladat úgy helyt állni, hogy az minden vonatkozásban megfelelő legyen. Majd 10-12 asszony sírva jött hozzám, és könyörögtek, hogy vállaljam el, mert a férjeik az egri vár kazamatáiban vannak fogva tartva hetek óta, nem tudnak róluk semmit. Akkor tehát döntöttem, és felhívtam az Ideiglenes Debreceni Kormányt, és bejelentetem, hogy elvállalom.

– Azelőtt nem volt ilyen intézmény?

– A megszervezése nehéz volt, hiszen valóban ilyen szervezet Magyarországon még soha nem volt. Egyedül voltam ügyész, nekem kellett felvenni a kapcsolatot a pártokkal, (Polgári Demokrata Párt, Kisgazda Párt, Paraszt Párt, Szociáldemokrata Párt, Kommunista Párt). Két népbíróság alakult meg akkor Egerben, mindkettőnek törvényszéki tanácselnök volt az elnöke, a tagjai pedig a pártok egy-egy bírája, és a szakszervezetnek egy embere. Gyöngyösről 120 foglyot hoztak. A rendelet úgy szólt, hogy le kell tartóztatni azt, aki tisztséget tölt be a nyilasoknál, vagy pedig tevékeny működést fejt ki. Nos a rendőri kihallgatások után megállapítottam, hogy kb. 20 ember esik a rendelet hatálya alá, és a 120-ból 100-at hazaengedtem. Ők földművelő parasztemberek voltak. Egerből pedig az egri várból az értelmiségi foglyokat és a fogvatartott papokat hoztak.

– Milyen vádakat emeltek ellenük?

– Voltak érdekes esetek. Gyöngyöstarjánban aratási ünnepség volt. Az ünnepre készítettek egy díszkaput, aminek az egyik oldalára Rákosi Mátyás arcképét piros zászlóval, a másik oldalára pedig a magyar zászlót a Kossuth címerrel helyezték el. Kitört a vihar és belecsapott a villám a kapuba. A rákosi oldal porig égett, a másik oldalnak semmi baja nem lett. A tisztelendő úr, aki csodának tartotta az esetet nem tudta kihagyni ezt a szentbeszédéből sem, de befejezni már nem engedték, mert azonnal letartóztatták. Így került hozzám a plébános úr. Természetesen kihallgattam, nem akartam azonnal elengedni, egy éjszakát bent tartottam és másnap megszüntettem a nyomozást. Hazaküldtem.

A várból hozott foglyok toprongyosak, piszkosak, mocskosak voltak, a napi élelmüket – egy marék forró rizset – a markukba nyomtak, ha meg tudta tartani evett, ha nem akkor nem evett. Köztük volt Kriston Endre püspök úr, aki egyik beszédében az székesegyházban a kommunizmus veszélyeire hívta fel a figyelmet. Ez volt a bűne. Mindkét füléből, orrlyukából vastag véralvadás, kemény bántalmazásról tanúskodott. Megkezdtem volna a kihalhatását, de teljesen meg volt zavarodva, nem tudtam vele szót váltani. Azonnal orvosszakértői vizsgálatot rendeltem el, ami több 20 napon belüli sérülést állapított meg, azon kívül a hátán és a fején lévő külsérelmi nyomok arra utaltak, hogy agyba-főbe verték. Őt elengedni nem tudtam, átvezettettem a Ferenc rendi kolostorba, ahol gondjaikba vették, majd megszüntettem a nyomozást. Körülbelül 8 pap ellen indítottak eljárást, de minden esetben felmentettem őket.

– Nem volt aki ezt akkor felülvizsgálta ?

– Természetesen nem nézték ölbe tett kézzel, hogy szabadon engedem a féltve őrzött foglyaikat. Koltai Grejner Izsó a kommunista párt egyik bírája – aki 1918-20-as években Kun-Szamuely féle kommunizmus idején Felsőtárkányon pártitkár volt –, rettenetes gyűlöletre fakadt ellenem és följelentett a rendőrségnél, a Nemzeti Tanácsnál (ami a pártokból alakult felelős testület volt), az igazságügy miniszternél, ami kellemetlen volt, mert ha valakit a B listára helyeztek, az elveszítette az állását. Nekem akkor már két gyermekem volt. Megtudták ezt a városban az emberek, és az alispán, polgármester, a nemzeti bank elnöke, a város összes megmaradt zsidósága mellém állt, és fölterjesztették az ügyemet a miniszterhez. Erre a miniszter nem tudott mit tenni, felmentettek. A kommunisták kivételével mindenki mellém állt. Erre följelentett a szovjet parancsnoknál és a szovjet titkos rendőrségnél. Ez akkor az egri főplébánia épületében volt. De ott utaltam arra, hogy ők ide felszabadítóként érkeztek, és a nép nem örülne annak, ha tudná, hogy a foglyokkal azt folytatják, amit a gestapó elkezdett. Ez sem sikerült Koltai Grejner Izsónak. Innen is elengedtek

– Volt, akit nem sikerült felmentenie?

– Akit én akartam annak elintéztem a szabadlábra helyezését. Ezek a határozatok jelenleg Debrecenben, a Déri Múzeumban vannak Korompai Balázs történész őrzésében.

– Meddig látta el a népügyészi tisztséget?

Ezt egy évig bírtam. Reggel 5 kor mentem be a hivatalba és este 11-12-ig dolgoztam. Ez alatt az idő alatt 650-700 foglyot kellett kihallgatnom, ellátni heti két tárgyalást, meghozni a határozatokat, kapcsolatot tartani a rendőrséggel a pártokkal, a népbírósági tanácsokkal. Nagyon elfáradtam. Az előbb említettem, hogy életveszélyesnek tartottam ezt a munkát. Az utódom egy évi munkája után ismeretlen körülmények között elhalálozott. Egy nagy nyomozás után 1950. április végén Egerből áthelyeztek Debrecenbe. Ki akartak vonni engem a sógoromnak a befolyása alól. Nem nagyon illett egy kommunista államban, hogy az államügyész minden vasárnap templomba jár a családjával együtt. A sikkasztás, gyilkosság megbocsáthatóbb bűn volt, mint az, hogy pap volt a sógorom.

– Köztudomású, hogy az egyházi vagyonokat államosították, szerzetesrendeket megszüntették, szerzetesek nagy részét internálták, a főpapok mellé egyházügyi előadót állítottak, és mindenkit kényszerítettek arra, hogy belépjen a békapapi mozgalomba.

– Nagyon sajnáltam a papokat abban az időben. A békapapi mozgalomba legtöbben – közbeeső megoldásként –, kénytelenek voltak belépni, hogy legalább kapcsolatot tudjanak tartani a híveikkel, és ápolni tudják a vallásos érzéseket. Olyan lelki terror alatt álltak, amit sok esetben nem tudtak kivédeni. Tudok olyan esetről, ahol virágzott a vallásos élet, elsőáldozások, bérmálkozások, voltak, hivatások születtek még ezekben az időkben is. A híveknek kevésbé kellett megküzdeniük a kommunizmus vallás ellenességével. A pap tudta, hogy mibe kerül ez.

Nehéz idők jártak. Boldog vagyok, hogy az Úr megtartott hitemben, és becsületes egyenes jellemű ember maradhattam. 93 éves vagyok, nem félek a haláltól, a számadástól, mindig mindent megetettem, ami tőlem tellett. Tudom, hogy a jóisten dönt földi életem végéről is, de szeretnék már találkozni a feleségemmel.

Kovács Ágnes
sajtóiroda