2015. szeptember 03., csütörtök 12:19

Első osztályt indítottak a felújított nyírbátori katolikus gimnáziumban

A Báthory István Katolikus Általános Iskola és Szakközépiskolában a 2015-16-os tanévtől kezdve első osztályos gyermekek is nekilendültek az új tanévnek. 2015. augusztus 30-án a Római Katolikus Minorita Udvarban megtartott tanévnyitó ünnepségen Bosák Nándor megyéspüspök és Babály András, a Nyírbátori Minorita Római Katolikus templom plébánosa, az iskola lelkivezetőjének köszöntése, valamint az új tanárok és az elsős diákok fogadalomtétele is elhangzott, majd Bosák Nándor megyéspüspök megáldotta a megújult épületszárnyat az iskolában.

Bosák Nándor főpásztor a köszöntő gondolataiban elmondta, az iskola, mint az emberi élet fontos szakasza, a tanulás és a fejlődés lehetőségét hordozza magában. Tanévkezdéskor először a feladatra és arra a forrásra tekintünk, amiből táplálkozunk. Azzal, hogy az egyház átveszi a nevelés feladatát, szolgálatot teljesít, biztosítja a nevelés feltételeit, átadja azokat a lelki és szellemi értékeket, amelyet a keresztény életszemlélet jelent. Ezért kérjük a Szentlélek segítségét, hogy ennek megértésére az Isten világossága töltse el a szülőket, pedagógusokat, diákokat.
Ezután a főpásztor megköszönte a bizalmat szülőknek, hogy az iskolán keresztül ezen szellemi gazdagságot választották gyermekeik számára, amely akkor lesz igazán értékes, ha továbbadják ezt a szellemiséget. Mindez feladatot jelent a tanároknak is. A főpásztor kérte a pedagógusokat, hogy lelkesedéssel és nyitottsággal végezzék munkájukat a keresztény életszemléletben, amelyhez nem csak tudásra, ismeretre, hanem belső elköteleződésre, kitartásra is szükség van. Végül a püspök atya eredményes munkát, jókedvet, bátorságot és kitartást kívánt az új tanévre.
Rácz Tiborné, az iskola igazgatója köszöntő beszédében többek között hangsúlyozta, a Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye 1999-ben megtartott zsinati dokumentumában megfogalmazott feladatok szerint alakítják az iskola szellemiségét. Ennek értelmében az emberi műveltség és tudás átadása közben az evangélium szerint igyekeznek növendékeikben kialakítani azokat az erényeket, melyek alkalmassá teszik őket arra, hogy tudásukat embertársaik javára, és Isten országának építésére fordítsák. A jó iskola egy egész életre meghatározza az ember gondolkodását, életvitelét.

Minél korábban találkozik a gyermek a hit ajándékával, szilárd erkölcsi értékrenddel, hazaszeretettel, annál biztosabb sarokkövet jelentenek számára felnőtt korban a megtapasztalt értékek. E gondolatiság jegyében hirdették meg az idei tanévtől az általános iskolai első osztályt, ahol huszonöt diák kezdte meg a tanulmányait ettől a tanévtől.
A nyár során a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye támogatásával megújult az iskola belső tere. Az átalakítási munkálatokat rekordidő, mindössze 8 hét alatt végezte el 25000 munkaóra alatt a több mint 100 közreműködő.

Sajtóiroda, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • 1.kep
    • IMG_0930-1
    • IMG_0939-1
    • IMG_0941-1
    • IMG_0945-1
    • IMG_0959-1
    • IMG_0964-1
    • IMG_0967-1
    • IMG_0970-1
    • IMG_0977-1
    • IMG_0987-1
    • IMG_0999-1
    • IMG_1010-1
    • IMG_1021-1
    • IMG_1024-1
    • IMG_1044-1