2014. november 11., kedd 01:00

Ökumenikus konferenciát tartanak Debrecenben

A II. Vatikáni Zsinat „Unitatis redintegratio" kezdetű, ökumenizmusról szóló határozatát 1964. november 21-én adták ki. A dokumentum megjelenésének ötvenedik évfordulója alkalmából tudományos konferenciát tartanak november 22-én Debrecenben – írja a Görögkatolikus.hu. A konferencia címe: „Hogy mindnyájan egyek legyenek" (Jn 17,21). Az esemény a Hajdúdorogi Egyházmegye és a Miskolci Apostoli Exarchátus Ökumenikus Bizottsága, valamint a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola szervezésében valósul meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán (Debreceni Egyetem – Főépület, Aula; Böszörményi utca 138.).

A konferencián való részvételhez előzetes jelentkezés szükséges az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.

Köszöntőt mond: Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora és Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök.

Előadást tart: Dolhai Lajos, az Egri Hittudományi Főiskola rektora; Orosz Atanáz miskolci püspök-exarcha; Nacsinák Gergely teológus, egyházi író (A Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Exarchátusa); Gonda László református lelkész, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője; illetve Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezetője.

Kerekasztal-beszélgetést is tartanak, amelyen az előadókon kívül Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Bölcskei Gusztáv református püspök és Kocsis Fülöp hajdúdorogi megyéspüspök is részt fog venni.

Közreműködik a Lautitia Vegyeskar (Szent Efrém Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Debrecen).

 

Forrás: Magyar Kurír