Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

2013. május 1-jén zarándokútra indultunk, melynek fő célja Szatmárnémeti volt, Boldog Scheffler János vértanúpüspök emlékhelye. A korai indulás lehetővé tette, hogy a reggeli imát közösen, a buszon mondjuk el, ezzel lélekben is készülve zarándoklatunkra.
Az első állomás Nagykároly volt, ahol megtekinthettük a nemrégiben felújított Károlyi-kastély gyönyörű parkját. Sajnos magát a kastélyt csak kívülről csodálhattuk meg, mivel az ünnepnap miatt zárva volt, de annak környezete is feledhetetlen élményt nyújtott. A gyerekek azonnal elfoglalták a park játszóterét, s mi szülők csak azon törtük a fejünket, hogy hogyan vegyük rá őket a továbbhaladásra. A park előtt álló fagylaltárus némi segítséget jelentett a gyerekek kicsalogatásában.
Nagykároly után következő célpontunk hazánk történelmének egyik szomorú helyszíne, a Majtényi-sík volt. 1711. április 26-án a reményvesztett kuruc hadsereg itt tette le a fegyvert a túlerőben lévő császári hadak előtt. Ezt a fegyverletételt követte a szatmári béke, amely a Rákóczi-szabadságharc befejezését jelentette. Az itt álló emlékmű előtt meghallgatunk egy kuruc dalt Vitézné Réczés Éva csodálatos előadásában. A dal szövege:

Nagymajtényi síkon letörött a zászló,
Rászállt tollászkodni egy fekete holló,
Tépi sötét szárnyát, hull a tolla rája
Szegény kurucoknak rongyos dolmányára,
Gyászos kalpagjára.
Pajtásim, pajtásim, ne könnyezz, ne sírjál,
Idegen országba kell bújdosnom immár.
Harapás kenyér sem terem nékünk itten,
Vérünk hullásáért egy ital bor nincsen,
Verje meg az Isten.

Ezután meghallgattuk Petőfi Sándor A majtényi síkon c. versét

Mióta elváltam édes szeretőmtül,
Velem volt emléke, szűntelenűl velem;
Valamint a három napkeleti királyt
A csillag, ugy kísért engem a szerelem.
Hagyj el most, szerelem, hagyj el, szép csillagom,
Nem neked való hely ez, ahova értem;
Vagy ha el nem maradsz, fátyolt vetek reád,
Hogy szembekötve jőj át a csatatéren.
Csatatér ez a sík, szent csatának tére,
Mert a szabadságért harcolának rajta,
Oh árva szabadság, haldokló kezedből
Undok árulás a fegyvert kicsavarta.
És a hősök, kik itt a hazáért vívtak,
Hazátlan bujdosók, földönfutók lettek,
És a latrok, kik a hazát elárulták,
Urak lőnek... oh, szív, szívem, ne repedj meg!
Tavaszi délután, verőfényes idő,
Az égen kis fejér felhők uszdogálnak;
Hattyusereg tán e felhőcsoport? vagy a
Hősök szellemei, kik itt elhalának?
Csend van körülöttem, tünődöm, tünődöm...
De mit állok még itt? mért odább nem megyek?
Végzém, amit kelle: elmondtam legszörnyűbb
Átkomat, s elsírtam legszentebb könnyemet.
Majtény, 1847. május 30.

Végül közösen elénekeltük a Szózatot. Ott a síkon állva, úgy érezhettük — hacsak egy pillanat erejéig is — hogy részévé válhattunk történelmünk egyik meghatározó eseményének.
Ezen élmény után utunk fő célpontja, Szatmárnémeti felé vettük az irányt. Az odavezető út során Zoltán atya megismertetette velünk Boldog Scheffler János püspök életének főbb állomásait, illetve vértanúságának történetét. A Székesegyházba, amelyet Urunk Mennybemenetelé-nek tiszteletére szenteltek fel, énekszóval vonultunk be. Nagy szeretettel fogadta kis csapatunkat Márton Áron atya, aki elkísért minket utunk hátralévő részén.
A templomban kiállítás látható Boldog Scheffler János püspök emlékére, melyet a közös imádság és könyörgés után megtekintettünk. A szoba a püspök életútját mutatja be iskoláséveitől kezdve egészen életének utolsó napjáig fényképekkel, tárgyi emlékekkel és nem utolsó sorban a püspök szavaival, amelyeket ha figyelmesen olvastunk elénk tárult mindenekfölött álló, rendíthetetlen hite, amely példaértékű és követendő minden keresztény ember számára. Az idézetek nagy részét meg is örökítettük, mivel tartalmuk, mondanivalójuk sokkal mélyebb annál, hogy egyszeri olvasás után feldolgozhatóak volnának.
Ezt követően szentmisén vettünk részt, melyben Zoltán atya prédikációjában rávilágított János püspök végrendeletén keresztül emberi nagyságára, példás hitére.
Szatmárnémetit elhagyva Erdőd felé folytattuk utunkat. Megtekintettük a várromot, amelynek kápolnájában egykor örök hűséget esküdött egymásnak Petőfi Sándor és Szendrey Júlia.
A település híres szülöttje Bakócz Tamás esztergomi érsek, akit egészen 2013. februárjáig az egyetlen magyar főpapként tartottak számon, akinek komoly esélye volt arra, hogy pápa legyen.
A következő állomás Ákos volt, ahol egy 12. század közepén román stílusban épített téglatemplomot tekinthettünk meg. Bár jelenleg református templomként működik, eredetileg a Szent Benedek-rendhez tartozott. Érdekessége, hogy falai nincsenek bevakolva, így téglafalának szép vörös színe monumentális hatást kölcsönöz.
Utolsó megállóhelyünk Krasznabéltek volt. Itt is megérintett minket a történelem szele, hiszen — ahogy a plébános atya elmondta — a bélteki uradalom Károlyiaké volt. A XVIII. században a Habsburg-udvar svábokat telepített erre a területre, ezzel erősítve a katolicizmust ezen a környéken, ami szükségessé tette a templom kibővítését is. Sajnos mára a családok nagy százaléka elhagyta a települést, máshol keresve a boldogulást.
Krasznabéltek és környéke közismert szőlő- és bortermelő vidék, ezért utunk lezárásaként mi is látogatást tettünk egy helyi boros pincében.
Lélekben feltöltődve, hitben és hazafias érzelmekben megerősödve érkeztünk haza Hajdúszoboszlóra. Köszönet lelki vezetőnknek, Zoltán atyának, aki Isten segítségével elvezetett és felkészített minket erre a zarándoklatra.