2014. augusztus 27., szerda 02:00

Változásokkal indul az új tanév a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében

23 szakértővel kezdi meg a munkáját a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében megalakult Tanfelügyeleti Rendszer, valamint OKJ-s felnőtt képzéseket is indítanak a debreceni Szent József Gimnáziumban.
Az egyházmegye katolikus intézményeinek igazgatói közössége első értekezletét 2014. augusztus 27-én tartotta az egyházmegye püspöki hivatalában. Az értekezleten Bosák Nándor megyéspüspök köszöntötte az intézmények vezetőit, majd Molnár Katalin az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Felügyeletének (EKIF) igazgatója tartotta meg az előző tanév-értékelő beszédét, ezután a 2014/2015. tanév főbb feladatait egyeztették a résztvevők. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 6 oktató-nevelő intézményében összesen 3641 diák, az általános iskoláiban ezúttal 422 óvodás, 220 elsős kisdiák kezdi meg a 2014/2015. tanévet.
Bosák Nándor püspök köszöntő gondolataiban kiemelte, a tanév megkezdésekor a figyelmet a célokra kell összpontosítani és össze kell gyűjteni a hozzá szükséges eszközöket, amely a pedagógusszakma részét képezi. Másrészt a munkát abba a dimenzióba, a természetfölötti világ közösségébe kell helyezni, amelyben élünk, és ebben a látásmódban kell kérnünk a Szentlélek segítséget, Isten kegyelmi támogatását.
A továbbiakban a főpásztor elmondta, az Egyház azért vállal részt az oktató-nevelő munkában, hogy az új nemzedék értékes emberré formálásához a szakmai adottságaival, lelki hátterével hozzá tudjon adni, a keresztény ember értékek bemutatásával, átadásával.
Visszatekintve az elmúlt tanévre, láthatjuk, hogy az egyházmegye két intézménye is nagy beruházások eredményét ünnepelheti. A nyíregyházi Szent Imre Gimnázium tornacsarnokkal, Kisvárdán pedig a Szent László intézmény általános iskolai új épületrésszel gazdagodott. A püspök atya kiemelte, ezek az anyagi befektetések csak úgy fognak megtérülni, ha az intézményvezetők és a pedagógusok minőségi munkában is többletet nyújtanak. A püspök atya ehhez kívánt bátorságot, bölcsességet az iskolák pedagógusainak. Végül Kirilla Pált az Egyeki általános iskola új igazgatóját köszöntötte kollégái körében.
Az egyházmegye Tanfelügyeleti Rendszere 23 szakértővel folyamatosan végzi majd a tantárgygondozói és tanfelügyeleti szakértői továbbképzéseket, felkészüléseket a pedagógiai-szakmai ellenőrzésekre és a pedagógusminősítésekre tájékoztatott bennünket Molnár Katalin igazgató.
A tanfelügyeleti rendszer külső, objektív, szakmai ellenőrzés, célja, hogy egységes kritériumok alapján értékelhessék az iskolarendszerben dolgozók tevékenységét, így nyújtsanak segítséget az intézményeknek a hatékonyabb működésben. További előnye lesz az új rendszernek, hogy az ország lakosai „reális, szakmai alapokon nyugvó véleményt" kaphatnak az intézményekről és összemérhetik azokat a kritériumrendszernek köszönhetően. A jövőben a szakértők – akik maguk is gyakorló pedagógusuk, és öt munkanapból egyet szánnak a felügyeleti munkára – a pedagógusokat többek között módszertani felkészültségük, a tanulókkal való bánásmódjuk, tanulásszervezési képességeik, szakmai együttműködésük és felelősségvállalásuk alapján értékelik majd. Az intézmények vezetőit elsősorban az operatív irányítás hatékonysága alapján minősítik a jövőben.
Az egyházmegye további intézményeiben is változás történt. A nevében is megváltozott kisvárdai Szent László Katolikus Középiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda intézményében 2014. szeptember 1-jétől gimnáziumi osztály indítása is kezdődik,
Továbbá a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye átvette a felnőttképzéssel foglalkozó debreceni Kodolányi János Középiskola és Kollégium Debreceni Szakközépiskolai Tagintézményét, amelyet a jövőben az egyházmegyei fenntartású a debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium működtet. Az átvett OKJ-s szakképesítések a következőek: szociális asszisztens, ügyviteli titkár, idegenvezető, turisztikai szervező, értékesítő és informatikai rendszergazda, amely szakmák felnőttképzés keretében kerülnek szervezésre és oktatásra.
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyéhez jelenleg 6 oktatási intézmény tartozik: Báthory István katolikus Gimnázium és Szakközépiskola – Nyírbátor, Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola és Óvoda – Egyek, Szent László Katolikus Középiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda – Kisvárda, Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda – Nyíregyháza, Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium – Debrecen, Széchenyi István Katolikus és Német Nemzetiségi Általános Iskola – Mátészalka, Debreceni Szent László Katolikus Szakkollégium – Debrecen.