Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye

„Isten akaratából születtünk magyarnak. Ő akarja, hogy igaz fiai legyünk a hazának, magunkénak érezzük múltját, sorsát, hivatását, örüljünk nagyságának, nekünk is fájjanak sebei, megpróbáltatásai, ő akarja, hogy szeressünk, éljünk, küzdjünk és dolgozzunk érte." – idézett Jelenits István piarista szerzetes, tanár egy XX. század eleji diák imakönyvből a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye „Esti beszélgetések" közéleti vitafórumán, ahol a „Nemzeti identitás és a kereszténység"kérdéskörön belül a „Katolikus nevelés és nemzeti identitás" címen tartott előadást március 12-én Debrecenben a Szent József Gimnázium dísztermében.
Az első idők kolostori, vagy a püspökségeken papnövendékeket tanító iskolák nem tömegeket fogadott magába – kezdte előadását Jelenits István piarista szerzetes, aki az iskolai nevelés történetén keresztül mutatta be, hogyan folyt a jövő nemzedékének nemzeti öntudatra, hazaszeretetre nevelése. Az 1600-as évektől a természettudományok fejlődésével gyorsabbá vált a szellemi élet fejlődése, ekkor vált szükségessé, hogy a család oktatásra átadja a gyermekeit az iskoláknak. A modern katolikus iskolák elterjedése a török hódoltság idejére tehető. A piaristák 1642-ben telepedtek le a felvidéken és a nehéz körülmények között élő szegények tanítására vállalkoztak. A gyerekeket olyan tudományra tanították, amiből meg lehetett élni, a gazdagok műveltséget, nyelveket tanultak, hogy az államéletben is megállják a helyüket.

Az iskolákat a városok pénzelték, cserébe új értelmiségi, művelt réteget vártak. Ez már hazaszeretet, mert felelősségtudatra is nevelt, hogy ne csak a saját boldogulásukra használják a megszerzett tudást, hanem annak a közösségnek a szolgálatában legyenek, amely kitaníttatta őket. Számukra ez volt a haza. A katolikus ember kötelességének érezte, hogy felebarátja szolgálatába álljon, ami azt is jelenti, hogy igyekszik olyan közéletet teremteni, ahol nem jutnak koldusbotra az emberek.

a nemzeti érzést nem kellett tanítani

A nemzeti érzést abban az időben önkéntelenül vette át a fiatal nemzedék. Amikor arról beszéltünk, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat, akkor a felebarát a másik magyart, a családot jelentette.

Egy nép identitástudatát erősítette a történelemtanítás. Akkoriban, mint tantárgy nem szerepelt az oktatásban. A papi gimnáziumokban a latin nyelven nemcsak ókori szerzőkről olvashattak, hanem magyar történelmi témákról is. Katona József kecskeméti piarista diák Bánk Bán történetével latin órán találkozott. Onnan kapott ihletet, hogy megírja ezt a drámát, amiben a hazaszeretet is megnyilatkozik.

A katolikus iskolákban megalakult diákszínpadon olyan darabokkal nevelték a diákokat, szülőket, lakosságot, amelyekben a megsértett, a jogaiért küzdő nemzet problémái is kifejeződtek.

Más tárgyak során is megragadták azokat az alkalmakat, amelyekkel a nemzeti érzést erősítették. Az iskola falán elhelyezett képek között ott voltak a magyar szentek is, így megismerkedtek életük, hazaszeretetük, hűségük történetével. Később a nemzeti elköteleződés tudata a felvilágosodás táján a jogalkotásban, a függetlenség gondolatában tudatosodott jobban Magyarországon.

A XX. század elején a diákok számára készült imakönyvet a gyerekek kezébe adták, abból a nemzeti ünnepeken közösen imádkoztak. A hazaszeretetnek egy érdekes módja, hogy megtanítjuk őket imádkozni a hazáért, annak állapotáért, sorsának a jobbra fordulásáért, vezetőiért.

Indulat nélküli hazaszeretet

Az újkorban a XX. század a magyarság életében sok megpróbáltatást, változást hozott. Trianon különös megrázkódtatása volt a magyar nemzettudatnak. A keresztény iskoláknak abban kellene segíteni, hogy a gyerekeket egy valóságos hazaszeretetre neveljék, ami nem vész el az indulatokban.

Ha a nemzetiségi gondolatnak olyan értelmezést nem tudunk adni, amely mások jogos érzékenységét nem sérti, akkor a nemzeti eszme valóságos elemi csapássá ébred. A keresztény nemzettudat törekvése kell, hogy legyen a másik nép tiszteltére, szeretetére, nevelés. Sokszor érdekből szítanak ellentéteket köztünk.

A hazaszeretet nem kurjongatásból áll, hanem mély meggondolásból. Nemcsak azért kell vigyázni a szavunkra, hogy a másokat ne sértsünk, hanem azért is, hogy magunkat ne mámorosítsuk. A kivezető út nem a globalizáció, és egy coca-cola világ, hanem a kereszténység, amely mély gondolkodásra, az árnyalatoknak a megbecsülésére és a tiszteletére készteti az embert.

Kovács Ágnes
sajtóiroda