2014. október 22., szerda 02:00

Bérmálás és templommegáldás Egyeken

2014. október 19-én a Szent József Templom harangjai ünnepi misére hívták Egyek lakosainak apraját - nagyját. Néhányunknak igazán fontos volt ez a nap, hiszen a mai napon tizenegyen részesülhettünk a bérmálás szentségében. Büszkén jelenthetjük ki, hogy felnőttként jártunk a Katekézisekre, melyet Papp László plébánosunk vezetett. Segítségével sikerült a gyermekként megszerzett bibliai tudásunkat átértékelnünk és felnőttként kamatoztatnunk.

Ezen a nagy napon izgalommal léptünk be felújított, megújult templomunkba. Az asszisztencia bevonulását követően a bérmálkozók nevében Püspök Atya köszöntése következett. Mai ünnepi misénket a debrecen-nyíregyházi egyházmegye püspöke Bosák Nándor Főtisztelendő Püspök Atya celebrálta. Az ünnep színvonalát emelte a vendégpapok misézése és a ministránsok fegyelmezett viselkedése. Igen megtisztelő volt, hogy iskolánk igazgatóját, Kirilla Pált is a ministránsok körében láthattuk. Havonta egyszer a vasárnapi misén a liturgikus énekekben besegít iskolánk frissen alakult szkólája, így volt ez a mai napon is. Meghitt hangulatot varázsoltak a gyerekek a templomba. Az ünnepi mise keretében Püspök Atya szentelt vízzel hintette meg templomunkat, ezzel hivatalosan is megáldva azt. Felemelő érzés volt prédikációját hallgatni, beszédéből sugárzott a bölcsesség, a tudás. Ilyenkor mindenki úgy érzi, mintha csak neki szólna ez az üzenet. Mindannyian elgondolkoztunk szavain és a jövőnk tekintetében sikerült erőt merítenünk belőle. Hálásan köszönjük. A Homília után a bérmálkozók, keresztszüleikkel együtt Püspök Atya elé járultak, megújítva keresztségi fogadalmukat, majd egyesével mind a tizenegyen részesülhettünk a bérmálás eltörölhetetlen szentségében. Végül magunkhoz vehettük az Eukarisztiát, és ez által egyesülhettünk Jézus Krisztussal. Bérmálkozásunk emlékére egy feszületet kaptunk, amely emlékeztet minket arra a jóra, ami velünk Isten jelenlétében történhet.

A szentmise befejező áldása után szeretetvendégségben, az agapén vehettünk részt. A helyszín a Móra Ferenc Katolikus Általános Iskola ebédlője volt, ahol ünnepélyesen megterített svédasztalok várták a vendégeket.

Polgármesterünk, Dr. Miluczky Attila köszöntötte Főtisztelendő Püspök Atyát, majd itt, ünnepi keretek között került sor a 2014. január 1-jén kitüntetett Tárkányi Béla Emlékérem átadására. Nagyon sokat köszönhet Egyek és lakosai, a hívek Püspök Atyának. Anyagilag és lelkileg is fő támogatónk volt.

Itt ragadtuk meg az alkalmat és külön köszönetet mondtunk Papp László Atyának, hogy elvállalta felkészítésünket és végig támogatott, biztatott minket. Jövőbeni terveink között szerepel, hogy a bérmálkozásunk után is szeretnénk, ha továbbra is összeülhetnénk és megszerzett hitbeli „tudásunkat" másoknak is átadhatnánk.

Farkasné Ecsedi Andrea tanárnő

 

A bérmálkozók köszöntője

Kedves Főtisztelendő Püspök Atya!

Isten hozta templomunkban! Engedje meg, hogy az egyeki egyházközség, a hívek és a bérmálkozók nevében nagy szeretettel és megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem Püspök Atyát ünnepünkön.

Nagyon köszönjük, hogy ezt a hosszú utat megtette, hogy köztünk lehessen és a bérmálás szentségében részesítsen bennünket. Mindannyian átérezzük, hogy a mai nap mennyire fontos a lelki életünk jövőjéhez. Sikerült felnőtt módon megismernünk és újra átgondolnunk a kereszténység alapvető kérdéseit, és ez által Krisztus és az Egyház melletti döntésünk érett, felnőtt döntéssé fejlődött.

Ezt bizonyítja, hogy a múlt héten megrendezett hit zarándokútján részt vettünk, a helyszín Mátraverebély – Szentkút volt. Ezt a napot, - melyre mindannyian örömmel emlékszünk vissza, - lelkünk ápolásával töltöttük, készülve a bérmálkozásra.

Kérjük Püspök Atyát, hogy imádkozzon értünk és azért, hogy a szentlélek erősítő kegyelme éltessen, oltalmazzon és irányítson bennünket egész életünkön át. Még egyszer hálásan köszönjük, hogy ma velünk lehet. Sokáig emlékezetes lesz e nap számunkra. Reméljük, hogy Püspök Atya a jövőben is gyakran meglátogat bennünket.

Továbbiakban kívánunk Püspök Atyának jó erőt, egészséget és a hivatásához a jó Isten áldását kérjük! Köszönöm!

 

A tiszacsegei református gyülekezet köszöntése

Királyok második könyve, 22. fejezet válogatott versei

„Jósiás király tizennyolcadik évében történt, hogy a király elküldte Sáfán kancellárt ... az Úr házába ezzel a megbízással: Menj el Hilkijjá főpaphoz, hogy szedje össze az Úr házában összegyűlt pénzt, amelyet az ajtóőrök gyűjtöttek a néptől. Adják oda azt a munkavezetőknek, akik az Úr házához vannak kirendelve, azok pedig adják tovább az Úr házában dolgozó munkásoknak, hogy javítsák ki a templom rongálódásait ... Egyszer csak így szólt Hilkijjá főpap Sáfán kancellárhoz: Ezt a törvénykönyvet találtam az Úr házában! És odaadta Hilkijjá a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el..."

A felolvasott bibliai rész egy templomfelújításról szólt. Szükségessé vált ez a munka, mert az idegen, istentelen hódítók elnyomása és az áldatlan évek nem kímélték az Isten házát sem. Egy fiatal, 26 éves király, Jósiás érzett a szívében vágyat, késztetést arra, hogy visszaállítsa a templom méltóságát. Közös erővel, közös adományokkal és imádságokkal kezdődött meg a javítás. De nem csak az emberek építkeztek, hanem Isten is munkába állt. Engedte, hogy a romok között, egy befalazott fülkében megtalálják a Szentírást. Újra felfedezhették a lerombolhatatlan Ige páratlan erejét, amely ismét élő hittel, elkötelezett lelkiséggel tölthette be a felújított falakat. Isten csodája volt az, hogy a munkában egy egészen új, alázatban és bűnbánatban élő közösség formálódhatott a rommá lett hitű emberekből.

 

Ft. Bosák Nándor Püspök Úr, Plébános Úr, kedves Katolikus Testvérek!

Templomotok megújult, hála az áldozatos munkának, az összefogásnak. Szívből kívánom, hogy e példás eredmény mellett Ti is újra és újra megtaláljátok az Úr éltető, közösséget kovácsoló Igéjét. Legyen a Szentírás mindig ékesség az Úr hajlékában, hogy épüljenek kapcsolatok, felépüljenek a rommá lett házasságok, erősödjenek a megingott családi életek. Isten áldja meg a nagy lélek-tatarozást is!

Szeretetével ölelje át a bérmálás szentségében részesített Testvéreket, az Egyeki Gyülekezetet, Plébános Urat, Ft. Püspök Urat és az egész Katolikus Anyaszentegyházat!

 

Testvéri szeretettel és köszöntéssel a tiszacsegei református gyülekezet nevében:

Czető Norbert
református lelkész

LAUDETUR IESUS CHRISTUS!

 

Az eseményről készült képek elérhetőek az alábbi oldalon:

http://www.egyekiplebania.hu/hu/egyek-esemenyek/063/kepek/