2018. június 28., csütörtök 15:22

NEKtek! – Veletek!

Készüljünk együtt

az 52. Nemzetközi

Eucharisztikus Kongresszusra

NEKtek! – Veletek!

Az Eucharisztia az Egyház életének forrása

“Minden forrásom belőled fakad.”

/Zsolt 87,7/

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye központi programja 2018-2019

Helyszín:

Megtestesülés Templom, Debrecen

4032 Debrecen Borbíró tér 9.

 

Egyházmegyei Programok 2018-19

A debreceni Megtestesülés Templomban

 

Szeretnél tartalmas közösségi-lelki programokon részt venni rendhagyó formában, ahol egyedülálló élményekkel gazdagodhatsz?

Szeretnéd megújítani, felfrissíteni, elmélyíteni a Jézussal való kapcsolatodat, aki az Oltáriszentségben Rád vár?

Szeretnél meghívott előadókkal és az Egyházmegye különböző közösségeinek tagjaival együtt, az eucharisztikus Jézus társaságában tölteni egy-egy délutánt?

Szeretettel várunk, hiszen a Kongresszusra készülve a 2018-19-es évben minden hónap első szombatján kinyílik

  • a Templom kapuja, hogy együtt, egy Közösség legyünk
  • a Tabernákulum ajtaja, hogy Jézus szeretete, mint lelki életünk forrása eláraszthasson
  • és így a Te Szíved ajtaja is, hogy mindezt befogadd, viszonozd, és a Szentírás szavai szerint „új szívvel” térj haza!

 

A szombatok programja:

15:00 Irgalmasság rózsafüzér (énekelve) az Oltáriszentség előtt

15:20 Meghívott előadó (lsd. dátum szerint)

16:00 Agapé és kötetlen találkozás

16:45 Tanúságtétel

17:00 Szentségimádás

17:45 Szünet

18:00 Szentmise

Folyamatosan: Szentgyónási lehetőség

Az előadások tágabb témája az Eucharisztia, mint egyéni és közösségi keresztény életünk Forrása – ez mindannyiunk számára új nézőpontokat és lelki felfrissülést tartogathat.

Ezen belül minden hónapban irányított témák lesznek egy-egy fő célcsoport lelki épülésére, ugyanakkor az Oltáriszentségben Jézus minden alkalommal mindenkit vár!

Júl. 7:  Rózsafüzér társulatok tagjai, Ea.: Dr. Seregély István ny. érsek

Aug. 4: Templomi szolgálattevők (kántorok, sekrestyések, harangozók), Ea.: Maga László és Tirpák Ferenc

Szept. 1: Plébániai csoportok, lelkiségi mozgalmak tagjai Ea.: Mészáros Domonkos OP

Okt. 6: Az egyházközségi képviselőtestületek tagjai, Ea.: Dr. Linczenbold Levente

Dec. 1: Egészségügyi dolgozók (orvosok, ápolók), kamiliánusok, Ea.: Dr. Csépányi Gábor

 

Jan. 5: Pedagógusok, hitoktatók, Ea.: Dr. Fábry Kornél, a NEK főtitkára

Febr. 2: Leendő elsőáldozók, bérmálkozók, szerzetesek, Ea.: Elek László SJ

Márc. 2: Fiatalok, Ea.: Béri Renátó OCD

Ápr. 6Idősek – betegek szentségének kiszolgáltatása, Ea.: Bosák Nándor ny. püspök

Máj. 4: Akolitusok – akolitus avatás, Ea.: Palánki Ferenc püspök

 

Hogyan készülünk már most a Kongresszusra?

A 2020-as eseményt egy 3 éves tematikus egyházi felkészülés-sorozat előzi meg, amely minden évben pünkösdtől pünkösdig tart.

  • 2017-2018: Az Eucharisztia az egyéni keresztény élet forrása. (NEKed Veled)
  • 2018-19: Az Eucharisztia az Egyház életének forrása. (NEKtek Veletek)
  • 2019-2020: Az Eucharisztia forrás a világ életéért. (MindenkiNEK Mindenkivel)

Tehát az első felkészülési év célja az egyén és az Eucharisztia kapcsolatának elmélyítése volt. Azután fokozatosan tágul a kör, a második, idei év az Egyház és az Eucharisztia, a harmadik év pedig a Világ és az Eucharisztia kapcsolatáról szól majd.

“Minden forrásom belőled fakad.” – Ez a mottó emlékeztet minket arra, hogy az egész egyházunk és katolikus hitünk az Eucharisztiára épül, amelyben Krisztus velünk van a világ végéig. Hatalmas kincsünk van, és ez a mi forrásunk, amiben Ő nekünk ajándékozta saját magát, és mi ezt magunkhoz vehetjük minden szentmisében, illetve feltöltődhetünk szent erőivel minden szentségimádáson.

„Ha a keresztre nézel, megértheted, mennyire szeretett Téged Jézus.

Az Oltáriszentséget szemlélve azt értheted meg, mennyire szeret Téged

itt és most.”

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról

 

A Magyar Katolikus Püspöki Kar 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust meghirdető körleveléből (2017. május 20.):

 

Krisztusban Kedves Testvérek! Nagy örömmel értesültünk tavaly a Fülöp-szigeteken, Cebu Cityben tartott 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záróünnepségén arról, hogy Ferenc pápa a következő világkongresszus színhelyéül Budapestet jelölte ki. (…) 2017 áprilisában a Szentatya jóváhagyta a témát és a jelszót, amely így hangzik: "Minden forrásom belőled fakad" (Zsolt 87,7). Ez a 87. zsoltárból vett idézet az Újszövetség fényében titokzatos utalás az Eucharisztiára is. A II. vatikáni zsinat ugyanis világosan tanítja, hogy "a szentmiseáldozat az egész keresztény élet forrása és csúcspontja" (Lumen Gentium, 11).

"A liturgiából, különösen az Eucharisztiából, mint forrásból árad belénk a kegyelem és valósul meg a legnagyobb hatékonysággal az emberek megszentelése Krisztusban és Isten megdicsőítése, amely az Egyház minden más tevékenységének célja" (Sacrosanctum Concilium, 10).

Az Eucharisztia lelki életünk forrása, hiszen "benne van az Egyház egész kegyelmi gazdagsága, maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk" (Presbyterorum Ordinis, 5). Olyan tiszta forrás az, amelyből mindnyájan meríthetünk az Eucharisztia ünneplése által, a szentáldozásban és a szentségimádásban.

 

Ima a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!
Küldd el Szentlelkedet,
hogy az önmagát értünk feláldozó
és az Oltáriszentségben
velünk levő Krisztust felismerjük
és egyre jobban szeressük!
Ő Urunk és Mesterünk,
barátunk és táplálékunk,
orvosunk és békességünk.
Adj bátorságot,
hogy az ő erejét és örömét
elvigyük minden emberhez!
Add, hogy a készület ideje
és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése
egész hívő közösségünk,
fővárosunk, népünk,
Európa és a világ
lelki megújulására szolgáljon!
Ámen.

NEK 2020 információk:

https://www.iec2020.hu

http://www.oltaregyesulet.hu

Információk a programokról:

 

Megtestesülés Plébánia,

4032 Debrecen, Borbíró tér 9.

http://megtestesules.info vagy a Megtestesülés Plébánia facebook oldala 

Facebook esemény link 

 

/Teréz anya/