2017. november 15., szerda 13:35

Debrecenbe érkezik a hajléktalan Jézus szobra

2017. november 17-én, pénteken 11 és 12 óra között érkezik a hajléktalan Jézus  szobra a debreceni Szent Anna-székesegyház elé. Este 18 órakor Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szentmisét mutat be, ezt követően a főpásztor imát fog vezetni a szobor előtt.

Másnap, 18.-án, szombaton a szobrot egész napra a Kossuth téren helyezik el, ahol délelőtt 10 órakor megemlékeznek a társadalom peremére szorult tagjaira. Itt beszédet mond Tóth László római katolikus plébános, Oláh István református lelkész és Zuró József görögkatolikus káplán. Közreműködnek a Svetits intézet diákjai.  A szobor este a Szent Anna-székesegyházban kerül elhelyezésre, majd 19-én vasárnap ismét a templom bejárata előtt tekinthetik meg.

A szobor kihelyezésének következő állomásai: november 20-21-én Kisvárda, 22-23-án Mátészalka, és 24-26-án Nyíregyháza

A padon fekvő, pokrócába burkolózott, elesett embert ábrázoló köztéri alkotás Timothy Schmalz kanadai szobrász műve. A köztéri alkotás kettős üzenetet hordoz. Egyrészt felhívja a figyelmet, hogy lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt együttérzésre hív az elesettek iránt.

 …………………………………………………………………………………….

A Hajléktalan Jézus bronz szobor Washington, London, Vatikán és a világ számos nagyvárosa után Budapestre is megérkezett. Timothy P. Schmalz kanadai szobrászművész 2013-ban készítette el az eredeti szobrot Torontóban. Azóta sok másolata került el a világ különféle városaiba. Magyarország számára egy baráti társaság a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közösen készíttette el a kanadai művésszel a szobor másolatát. Így a szobor előtt már számos magyar város lakói kifejezhették együttérzésüket a hajléktalan emberekkel. A Budapestre érkezett szobrot Erdő Péter bíboros 2017. április 11-én, a VIII. ke­rületi Horváth Mihály téren áldotta meg. Beszédében azt mondta: „Jézus egyszerre élte át a hajléktalanság súlyát és a küldetés nagyszerűségét. Látnunk kell hajléktalan testvéreinkben is életkörülményeik súlyát, és mindegyikükben az emberi hivatás nagyszerűségét. Adja Isten, hogy Krisztust tudjuk látni minden emberben. Erre emlékeztessen minket a szobor.”

A fekvő ember arcát a lepel eltakarja, meztelen lábfején pedig a keresztre feszítés sebei láthatók. A szobor kettős üzenetet hordoz: egyrészt, lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt, hogy együttérzéssel és cselekvő szeretettel tegyünk az elesettekért.

Huszonöt évvel ezelőtt az akkori somogysámsoni plébános, Varga László atya, aki ma kaposvári püspök, azt mondta: „tegyük fel magunknak a kérdést, hogy felismerjük-e a legszegényebbekben Jézust. Ha nem, akkor nyugodtan álljunk meg, és ne próbáljunk segíteni. Ha már képesek vagyunk felismerni a Jézusi-arcot a kiszolgáltatott emberben, akkor gondoljuk át, hogy tudunk-e rájuk úgy nézni, ahogy Jézus nézett a legkiszolgáltatottabb emberekre. Amikor így találkozik két tekintet, akkor születik meg a csoda.”

„A szeretet mindenkinek hiányzik. Mindegyikünk rászorul arra, hogy valaki azt mondja neki: szeretlek. Erre nem csupán a szegények, az elesettek, a betegek szorulnak rá, hanem minden ember, még az is, aki egészségesnek gondolja magát. De a máltai küldetésben különösen azokról az emberekről van szó, akik az élet peremére jutottak. Azokról, akik kiszolgáltatottak, leginkább nekik hiányzik a szeretet. Velük lenni, mellettük elköteleződni, ez a máltai küldetés, az egyetlen igaz válasz az ő életükre. A szeretet kockázata.”

(Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke)

A hajlékkészítés zsoltára (részlet)

„...odadőlsz amellé az árva fickó

mellé, és mindenféléket duruzsolsz

a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei

királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted

vele veszteségeit, és megsiratod mindet,

házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést,

mi mindent lehet elveszteni, te jó ég,

mi mindent lehet megszerezni, te jó ég,

közben igazából csak szétpergő homok

marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet,

Uram, te pedig megcsalsz minket,

heverészel úri kedvedben

a hidegben azzal az emberrel ott a padon,

és bennünk nincs elég bátorság,

hogy odaheveredjünk mellé,

hogy odaheveredjünk melléd.” (Lackfi János József Attila-díjas költő) 

 

 

Kovács Ágnes

Sajtóiroda – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye