2013

2013. április 22., hétfő 02:00

Hármas ünnep a kisvárdai katolikus iskolában

A kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda alapításának 95. egyházi fenntartásba vételének 21. és a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye alapításának 20. évfordulóját ünnepelték 2013. április 20-án a kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza dísztermében. Ez az alkalom egyben az egyházmegye iskolái közötti évfordulós tantárgy versenyek díjkiosztó záró rendezvénye is…
2013. április 22., hétfő 02:00

HITTANOS DÉLUTÁN VENCSELLŐN

Hittanos Délutánt szerveztünk 2013. április 20-án, a Vencsellői Római Katolikus Plébánián.A délutánt rövid elmélkedéssel, és hozzá kapcsolódó kézműves foglalkozással kezdtük. Elmélkedésünk fő gondolata húsvét 4. vasárnapjához kapcsolódott: Jézus, a Jó Pásztor nemcsak életét adta értünk, hogy az örök élet a miénk lehessen, hanem ebben a földi életben is boldognak akar…
2013. április 18., csütörtök 02:00

VIII. Serra Magyar Nemzeti Tanács ülés Egerben

2013. április 16-án, Soubirous-i Szent Bernadett emléknapján, Egerben került sor a papi és szerzetesi hivatásokért imádkozó Serra Közösség VIII. Magyar Nemzeti Tanács ülésére, melynek az Egri Hittudományi Főiskola és a Szent János Ház adott otthont.Az alkalom a főiskola kápolnájában szentmisével kezdődött Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök celebrálásával, Bohán Béla SJ (Szeged)…
Fehérgyarmat város önkormányzata 2013. április 12-én konferencia keretében emlékezett meg a város szülöttéről, Klobusiczky Péter (1752-1843) szatmári püspökről, kalocsai érsekről, „Egy élet a magyar közösség, Kalocsa és Szatmár szolgálatában" címmel. A konferenciának a Városi Galéria, a szentéletű püspök egykori szülőháza adott helyet. A rendezvény fővédnöke Erdő Péter bíboros-érsek, és Semjén…
Április 11-e Debrecen szabad királyi várossá nyilvánításának évfordulója, 1693-ban I. Lipót magyar király ezen a napon adományozta a kiváltságlevelet Debrecennek. Az évfordulóról immár 23 éve „Debrecen Város Napja" címmel hagyományosan ünnepi közgyűléssel emlékeznek meg.A 2013. április 11-ei ünnepi közgyűlésen Debrecen képviselő-testülete díszpolgári címeket, Pro Urbe- és Mecénás-díjakat, valamint Kölcsey Ferenc…
A Szeretet és elfogadás című két éves projekt nyitórendezvényét tartották 2013. április 10-én, Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház plébániáján. A nyíregyházi egyházközség a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében nyert Európai Uniós támogatás keretében gyermekközpontú és családerősítő programokat indít. A projektet Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök atya nyitotta meg.A főpásztor megnyitó gondolataiban…
Olajszentelési szentmisét mutatott be Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspök a papok és a hívek közösségében Nagycsütörtökön a Debreceni Szent Anna székesegyházban. A szentmisében a szentségek kiszolgáltatásához szükséges — a keresztelendők, a betegek olaja, valamint a bérmáláshoz szükséges krizma – megáldása mellett, a papi fogadalmak megerősítésére, a papszenteléskor tett ígéretek megújítására is…
2013. március 25., hétfő 01:00

Diákok keresztútja

Hamvazószerdától kezdve, heteken át tartó közös imádság-, elmélkedés- és munka után készült el a diákok keresztútja a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium iskolaközösségében, tájékoztatta sajtóirodánkat Nagy Éva, a gimnázium tanára.A diákok tanáraik vezetésével csoportokban, képekkel, történetek felidézésével, gondolataik segítségével fedezték fel a keresztút állomásait a saját…
2013. március 20., szerda 01:00

Nagyböjt Vencsellőn

NAGYBÖJTI LELKI NAP HITTANOSOKNAK 2013. március 16-én nagyböjti lelki napot tartottunk a vencsellői Római Katolikus Plébánián. Az időjárás ugyan „átírta" a tervezett programokat, de egy lelkes kis csapat így is összegyűlt a plébánia hittantermében.A délelőtt folyamán Sári András plébános atya vezetésével bűnbánati liturgián vettünk részt, melynek végén lehetőségünk volt a…
Alapkőletétel ünnepére gyűltek össze a nyíregyházi hívek 2013. március 3-án, a Nyíregyháza-örökösföldi lakótelepen, ahol Bosák Nándor megyéspüspök, megáldotta az épülő templom alapkövét. A szertartáson részt vett Papp János, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya társszékesegyház esperes-plébánosa, a plébánia papjai, az egyházközség és a környék görög katolikus hívei.Az alapkőbe elhelyezték az Isteni Irgalmasság…
A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye férfiak számára szervezett lelkigyakorlatot 2013. március 1-3-ig Máriapócson. A klasszikus értelemben vett lelkigyakorlat speciális jelleget is öltött a megújulás szándékával érkező, zömében 48-58 éves korú, férfi számára, akik Bosák Nándor megyéspüspök előadásán és záró szentmiséjén is részt vettek.Dr. Papp Tibor görög katolikus parókus, teológiai tanár, iskolalelkész, négy…
Fényjátékkal kísért különleges tárlatvezetésen vehetnek részt a látogatók a Déri Múzeum Munkácsy Termében. A produkció egyedülálló látványosság nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában is.A Déri Múzeum Munkácsy terme sokak számára nemzeti zarándokhellyé változott, különösen 1995 óta, amikor először került sor a Munkácsy-trilógia — Krisztus Pilátus előtt, Ecce Homo, A Golgota —…
2013. február 26., kedd 01:00

Portréfilm Bosák Nándor püspökről

„Törd meg az éhezőknek..." (Iz 58,7) címmel Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi püspökről szóló portréfilmet mutattak be 2013. február 20-án, a Szent József Gimnázium dísztermében. A dokumentumfilm címe, amely egyben a megyéspüspök jelmondata is, hűen kifejezi azt, amit a főpásztor az Istentől kapott hivatásáról gondol. Az Isten szeretete, a hit mélysége a…
2013. február 20., szerda 01:00

Virtuális szószék és közgazdaság

Évente egy alkalommal káplántovábbképzést tartanak a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye papjai számára Debrecenben, a püspökség épületében. Idén, 2013 februárjában a fiatal papok három napos továbbképzésén két téma került előtérbe.„Virtuális szószék - pásztori szolgálat a médiában" címmel Vojtkó Ferenc, a Debrecen Televízió szerkesztő-műsorvezető munkatársa tartott előadást, amely során a részt vevő papok közelebbről…
2013. február 18., hétfő 01:00

Fiatalok és szerzetesek találkozója

A Megszentelt élet napjához kapcsolódóan idén is megrendeztük a hagyománnyá váló „Fiatalok és szerzetesek" találkozóját. Ebben az évben február 16-án, szombaton a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya főplébánia adott otthont az eseménynek.A díszteremben összegyűlt, mintegy 50 résztvevő köszöntését követően a Pannonhalmáról érkezett bencés szerzetesek tartottak előadást. Főtisztelendő Binzberger Ákos alperjel atya bemutatkozása…
2013. február 18., hétfő 01:00

Demecseri disznótor

A disznótorok időszaka hagyományosan András napjával veszi kezdetét, amely a farsangi időben is tart. A falusi népszokások közül az egyik legtöbb embert megmozgató közösségi esemény. Általában a disznóhizlalás befejezését a hideg téli időszakra időzítették, hogy a romlékony hús egy részét lefagyasztva hosszabb ideig is eltarthassák.Demecserben február 9-én, szombaton került sor…
2013. január 31., csütörtök 01:00

Oral history Nyírmihálydiban rendszerváltás

A debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjai az elmúlt időszakban korunk közeli történelmi fordulatáról, a rendszerváltás megélt előzményeiről, hatásáról tájékozódtak egy szabolcsi településen, Nyírmihálydi lakosaival beszélgetve. A diákokra ezek a találkozások, az ott hallottak mély benyomást keltettek, ezeket a tapasztalatokat, a vidék hangulatát megörökítő fotóikat mutatták be felkészítő…
2013. január 29., kedd 01:00

Ökumenikus imahét Debrecenben.

Debrecenben az ökumenikus imahét kiemelten lehetőséget ad arra, hogy a város keresztény hívei együtt imádkozzanak. Az imahét 8 alkalmán - 2013 január 20-27-ig - a hívek a felekezetek különböző templomaiban imádkoztak. A hagyomány szerint szerdán a Szent Anna székesegyház ad otthont az összejövetelnek, ahol Dr. Bölcskei Gusztáv református püspök, vasárnap…
Árpád-házi Szent Margit csontereklyéjének egy darabját helyezték el Újszentmargitán az Árpád-házi Szent Margit római katolikus templomban 2013. január 27-én a templom búcsúi szentmiséjén. A csontereklyét Papp László plébános kezdeményezésére dr. Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, bíboros adományozta az egyházközségnek. Az ünnepi szentmisét Bosák Nándor püspök mutatta be. Újszentmargita a legősibb magyar…
2. oldal / 2