Meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a debreceni Szent Anna-székesegyházban november 30-án, advent első vasárnapjának előestéjén. A szentmisét dr. Krakomperger Zoltán plébános mutatta be, a prédikációt pedig Szidor János diakónus tartotta.

Szidor János diakónus az igeliturgiában elhangzó tanításokról fejtette ki gondolatait, hangsúlyozva, hogy advent a lelki felkészülés időszaka, figyelmünket az Úr eljövetelére irányítja. A liturgikus szín lilára változik, ami a bűnbánatot, az összetört szívet jelképezi. Az igeliturgia olvasmánya az Úr második eljövetelére való felkészülésre figyelmeztet, amelyben Izaiás próféta a végidőről szóló látomásáról beszél. Isten az ítélet napján összegyűjti választottait az Ő országába, ahol nem lesznek többé háborúk, harcok. (Vö.: Iz 2,1-5)

A szentleckében Pál apostol arra figyelmeztet, hogy az Úr ítéletének idejét nem ismerjük, akár már holnap is bekövetkezhet, ezért itt az ideje, hogy szakítsunk a régi bűnös életünkkel, és Krisztust öltsük magunkra a testi fegyelemben és a bűneink elkerülésében. Éppen ezért az apostol a folyamatos megtérésre szólít fel. A bűnös életet az álomhoz hasonlítja, majd ébredésre hív, hogy vessük le a sötétség tetteit, öltsük magunkra a világosság fegyvereit, amelyet a bűnből való ébredéssel szerezhetünk meg. (Vö.:Róm 13,11-14)

Mindezek után Jézus maga ad tanítást az advent I, vasárnapjára rendelt evangéliumi szakaszban, amely a végidőkre vonatkozik. Példabeszédekben világít rá az ítélet hirtelenségére, a mibenlétére, és ezekben mindig kétféle csoport szerepel. Az egyikhez Isten választottjai tartoznak, a másik csoportban pedig azok vannak, akik nem voltak képesek szakítani bűnös életformájukkal, majd Noét állítja szembe a nemzedéke,, többi tagjával. A vízözön hirtelen érte őket és, mivel nem ismerték fel a jeleket, és nem készültek fel a vízözönre, a pusztulást jelentette számukra. Noé igaz ember volt, megtartotta Isten parancsait és teljesítette a Tőle kapott küldetését. Így családjával együtt megkapta Isten ajándékát, az életet, a többiek pedig elveszítették Isten áldását. (Vö.:Mt 24,37-44)

Isten a végső eljövetelekor jutalmaz és büntet. Mivel ez az óra ismeretlen, az egyetlen fontos magatartás az állandó, folyamatos éberség. Erre buzdít a házigazda története is, aki ha tudná, mikor jön a tolvaj, abban az órában őrködne.
Az éberség elsősorban készültséget jelent. Mennyire állok készen a számadásra, az Úr eljövetelére? Az adventi időszak nagyon sok segítséget ad a felkészülésre, a visszafogottságra, a lemondásra és a bűnbánat előmozdítására.

Az éberség magában hordozza a várakozást, amelyről Pilinszky János így ír A várakozás szentsége című írásában: „Az adventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk.” Ugyanakkor magában hordozza annak reményét is, hogy az ember nem marad magára a bűnös világban, mert Isten közénk jött, hogy tanúságot tegyen erről. Az Úr minden megtért embernek helyet készít, éppen ezért nincs okunk a kételkedésre, mivel maga Isten hív minket a vele való közösségre.

Ferenc pápa szavai szerint: „Az adventi időszak visszaadja nekünk a remény távlatát, amely soha nem ábrándít ki, mert Isten szavára alapszik, olyan remény, amely nem okoz csalódást, mert az Úr soha nem csal meg.”
Adventben tehát mélyítsük el Istennel való kapcsolatunkat, tartsunk lelkiismeretvizsgálatot, vizsgáljuk meg önmagunkban a várakozásunk lelkületét, amely Jézus szeretetét sugározva elsősorban az egymás és a családjaink iránti szeretetben jelenjen meg, hogy egyre inkább készek legyünk befogadni Őt – fejezte be gondolatait Szidor János diakónus.

Kovács Ágnes/Örömhír Sajtóiroda – Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye