2019. május negyedikén a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban is az utolsó csengő hang zengett fel az iskolában a ballagó diákoknak. Az iskola kápolnája megtelt ünneplőkkel, mindenki a búcsúzó tizenkettedikes diákokat várta. A ballagási zenére bevonuló fiatalokat szeretettel és tisztelettel fogadta az egész iskola. Az alsóbb évesek sorfala és az iskola virágba öltöztetése is azt sugallta, hogy a végzősök életében eljött a búcsú pillanata, amely után már csak az érettségi vizsgák következnek, és végleg elhagyják szeretett iskolájukat.
Megyesi Mária intézményvezető köszöntötte a meghívott vendégeket, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt, Molnár Katalin helyi EKIF főigazgatót, Béres Nándor egyházmegyei gazdasági igazgatót, az iskola vezetőségét, tanárait, szülőket és nem utolsó sorban a 81 „szentimrés” végzős diákot.
Az igazgatónő beszédében egy Szent Bernát idézettel rámutatott arra, hogy mi a nevelés-oktatás legfontosabb célja: „Mire tanítottak meg az apostolok? [ ... ] Nem halászmesterségre, nem sátorkészítésre vagy hasonlókra. Nem Platón olvasására, nem is Arisztotelész okfejtéseiben való jártasságra, hanem megtanítottak bennünket – élni. Vagy talán nem nagy dolog élni tudni? Bizony, nagy dolog, a legeslegnagyobb.” Az igazgatónő szerint mindenekelőtt tehát értenünk kell a kort, amelyben élünk. Majd Ferenc pápa gondolatait osztotta meg velünk: „A katolikus iskola ne legyen bunker, amely nem vet számot a változással, olyan ima- és hitéletre vezessen el, amelyek megélése révén a fiatalok válaszolni tudnak társadalmunk kihívásaira.”
Az intézményvezető beszédének folytatásban az iskola jelmondatára hívta fel a figyelmet: „István hitével, Gizella szeretetével, Imre tisztaságával”, amely a hit, a szeretet és a tisztaság erényeit tárja a diákok elé. Tudjuk, az erény szó, csakúgy, mint a latin megfelelője: „virtus” az erősség, férfiasság szóból keletkezett. Az erények erős tartóoszlopok, az életet védik. A hit, a szeretet, a tisztaság értékének a tagadása végső soron az élet értékének a tagadásához vezet. Nem túlzás azt mondani, hogy katolikus iskolánk diákjai szemléletének formálásával az életért küzdünk. Eszközeink pedig az élménypedagógia, a tevőleges, felelősségteljes és kreatív részvétel biztosítása.
„Kedves diákok! Amikor útra bocsátunk valakit, még egyszer szeretnénk a lelkére kötni azt, amit a legfontosabbnak tartunk: ne féljetek élni, bátran élni! Ne féljetek felvállalni azt, amire lelkiismeretetek indít, ne féljetek adni, elengedni. Akarjatok bölccsé válni Isten jelenlétének keresésében, az imában!
Akarjatok élni Isten értékes ajándékával, a szabadsággal, de ne feledjétek, hogy aki szabadságot akar, annak szembe kell néznie meghatározottságával, fel kell ismernie létének törvényszerűségeit. Nem a rend elfogadása tesz rabbá, hanem a káosz. Nem a szolgálat, hanem az önzés. Nem a hűség, hanem a sehová sem tartozás, amely végül is önazonosságunk elvesztéséhez vezet."
Megyesi Mária intézményvezető kedves útmutatása után Szűcs Ádám 12.b osztályos tanuló mondott búcsúbeszédet, azt követően Spitzmüller Fanni Anna és Galambos Márk szintén a 12.b osztályból beszéltek szívhez szólóan ballagó társaikhoz és a közönséghez. Túrmezei Erzsébet: Légy Krisztushordozó című versét Vinkler Mira (12.a) szavalta el.
TÚRMEZEI ERZSÉBET: Légy Krisztushordozó!
(részlet)
"Van-e közöttünk Krisztushordozó?
Mert Ő ma is megáll
előttünk csendesen.
Várja, hogy megnyissuk a szívünk,
s bent a szívünkben
hordozzuk Őt végig az életen.
Hogy lábunkkal elveszettet keressen,
és kezünkkel gyengét védjen, vezessen,
szemünkkel szenvedőkre rátekintsen.
Van-e Krisztushordozó? Jaj, ha nincsen!
Szegényen és gyengén, ó Legerősebb,
leborulok én is előtted.
Rég rámvetetted bilincsoldozó,
átszegezett,
áldó kezed.
A szent keresztvíz hullt, permetezett,
s homlokomra írta az új nevet:
„Légy Krisztushordozó”
Segíts, hogy mindhalálig az legyek!
Felemelő pillanat volt, amikor a végzős diákok megannyi rózsával köszöntek el tanáraiktól, hálájukat kifejezve a négy év alatt végzett szeretetteljes munkájukért.
A tanulmányaikban kiemelkedő eredményt elért és a közösség építésében aktívan szerepet vállaló végzős diákok számára az igazgatónő jutalmat adott át, majd megköszönte a szülők áldozatos odafigyelését gyermekeikre és az intézményre egyaránt. Ezt követően Baranyiné Adamovics Zita, a Szent Imre Katolikus Alapítvány kuratóriumának elnöke elismeréseket nyújtott át.
A ballagási ünnepség egy megható pillanattal zárult. Palánki Ferenc megyéspüspök Ferenc pápa áldását igazoló képet adott át Megyesi Mária intézményvezetőnek a nyugdíjba vonulása alkalmából, az iskolában eltöltött több mint 20 éves szolgálatáért.
Zagyva Klára
tanár