Nyomtatás
2019. április 30., kedd 13:15

Palánki Ferenc megyéspüspök zárja a NEKtek! -Veletek! egyházmegyei programsorozatot

Végéhez ért a „Nektek Veletek” elnevezésű egyházmegyei programsorozat, amelyet a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében szerveztek a debreceni Megtestesülés-templomban. Az egy évig tartó találkozókra különböző csoportokat vártak minden hónap első szombatján. A programsorozatot Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök zárja május 4-én, szombaton, amely szokás szerint délután 3 órakor az irgalmasság rózsafüzér eléneklésével kezdődik az Oltáriszentség előtt, majd a jelenlévők előadáson és szentmisén vehetnek részt.

Erre az alkalomra is várnak mindenkit szeretettel!

Az Öröm-hír olvasói nevében is hálásan köszönjük a Megtestesülés plébánia munkatársainak a tartalmas, mindenkit gazdagító találkozókat!

Örömhír Sajtóiroda
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

  • Galéria:
    • eukarisztia