Nyomtatás
2019. április 30., kedd 10:32

A családok, közösségek legfontosabb feladata a hit átadása – Mándokon találkozott a Jézus Szíve Családok közössége

Jézus Szíve Családok Találkozóját tartották április 28-án, az Isteni Irgalmasság vasárnapján a mándoki római katolikus templomban, Bodnár Imre plébános szervezésében. A találkozón Felföldi László általános püspöki helynök tartott előadást a jelenlévőknek, majd Maga László polgári plébános szentmisét mutatott be.

Felföldi László atya homíliájában a személyes életünkről, családjainkról, az egyházközség közösségeiről beszélt, amelyek élete, működése, az igaz úton haladása szorosan összefonódik. Bevezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy az ember sok nehézséget, szenvedést átélt már a történelem folyamán, de a család, az élet lényege soha nem került válságba. A mai kor ezt kérdőjelezi meg. Ha a családok, közösségek veszélybe kerülnek, akkor az ember mindent elveszít, mert ez a kis közösség az egyetlen lehetséges út a jövő felé, amelyen Isten — az embert férfinak és nőnek teremtve — indított el bennünket.

Az egyházközségekben is tapasztalható e krízis. Felföldi atya arra a jelenségre mutatott rá, hogy bár templomba járunk, de nem tartozunk össze, nincs egység közöttünk, csak imádkozunk egymás mellett. Egy család válsága is ott kezdődik, amikor az egység felbomlik. Tagjai csak a munkával vannak elfoglalva, nem szánnak időt egymásra, és a lényeg elvész, amely nem más, mint a legnagyobb titok, vagyis az élet és a hit továbbadása. Ez vonatkozik az egyházközségekre, imaközösségekre is.

Az Egyháznak sok-sok pasztorációs feladata van, de a legfontosabb a család megőrzése. Ha a pap, az egyházközség élete nem ennek segítéséről, védelméről szól, akkor letért Krisztus útjáról.
Éppen ezért fontos a küldetésünk. Ma olyan élethelyzetet élünk meg, amiben nem volt még soha része az Egyháznak, társadalomnak. Pár évtizeddel ezelőtt még családközösségek jártak a templomba. Ma már ez nagyon ritka.

Ezután felföldi atya a húsvét eseményeit, mint az élet, az ember csodálatos egységét mutatta be. A keresztút életünk legvalóságosabb imája. Ebben kivétel nélkül mindenkinek meg kell találnia és továbbvinni e saját sorsát, önmagát. Nagyhét szenvedésének mélységében mindannyiunk életállapota jelen van egészen a feltámadásig, az isteni irgalmasság vasárnapjával lezárva. Ezzel azt tanítja az Egyház, hogy az élet szenvedését, küzdelmét hordozni kell, segítve egymást cirenei Simonként és Veronikaként. A kereszthordozásunk titka pedig az, hogy nem lehet mindent megoldani, csak irgalommal elviselni, elszenvedni, elhordozni. Ezért koronája az egész húsvéti ünnepkörnek Isten irgalma.

Jézus Szíve Családok tagjai a lélek, a szív titkának üzenetét hordozzák, vagyis a hit átadásának lehetőségét. Ez az, ami húsvét fényével felragyog. Tamás apostol nem hitte el Jézus feltámadását, szívében akkor kezdett örvendezni, amikor felragyogott annak fénye, öröme, vagyis találkozott a feltámadt Jézussal.
Ezután László atya a hit átadásának alapvető feltételéről, a kapcsolatról is beszélt. Családjainkban, közösségeinkben a tagok között jó kapcsolatnak kell lenni ahhoz, hogy ez a titok jelen legyen.

Felföldi László általános helynök előadása, és Maga László plébános szentmisében elhangzó homíliája itt meghallgatható:

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Fotó: mándoki római katolikus egyházközség

  • Galéria:
    • 1-1
    • DSC_8923-1
    • DSC_8924-1
    • DSC_8960-1
    • DSC_8965-1
    • DSC_8969-1
    • DSC_8973-1
    • DSC_8975-1
    • DSC_8979-1
    • DSC_8988-1
    • DSC_9573-1
    • DSC_9579-1