Nagycsütörtök estéjén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mutatta be az ünnepi szentimét a debreceni Szent Anna-székesegyházban. Ezen az estén az utolsó vacsora felidézésével az Eucharisztia alapítására emlékezünk. Az evangéliumban arról is hallunk, hogyan mosta meg Jézus a tanítványainak lábát, példát adva arra az alázatos szolgálatra, amit nekünk is tanúsítanunk kell embertársainkkal szemben. Ennek emlékére Palánki Ferenc püspök atya megmosta az arra kiválasztott 12 férfi lábát.

Nagycsütörtök estéjén Jézus szavaira, cselekedeteire, gesztusaira is figyelünk, emlékezetünkbe idézzük azokat a tetteket, amelyeket véghezvitt, és legteljesebb szeretetének jelét adva megalapította az Eucharisztia szentségét, hogy velünk maradjon a kenyér és a bor színe alatt. Palánki Ferenc megyéspüspök homíliájában a szent három nap kezdetének üzenetéről beszélt. Elmondta, sokszor elmélkedett már arról, milyen érdekes, ahogyan Jézus irányította ennek az estének az eseményeit. Nem engedte addig elfogatni magát, amíg ez a vacsora meg nem történt és ki nem mondta a borra: ez az én vérem, és a kenyérre: ez az én testem. Júdásnak sem sikerült megtudnia idő előtt, hogy hol lesz a vacsora helyszíne, hiszen ahogy a Szentírásban is olvassuk, Jézus meghagyta tanítványainak: „Menjetek a városba, ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Menjetek utána abba a házba, ahová megy, s mondjátok meg a házigazdának: A Mester kérdezteti: hol van a terem, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elkölthetem?" (Lk 22,10-12)

Jézus fontosnak tartotta, hogy itt maradjon köztünk, táplálékot, szeretetének végső jelét adja nekünk, bevonva bennünket az isteni életbe. Jézus Krisztus végtelen jóságát köszönhetjük meg ezzel a cselekedetével. Majd ezekkel a szavakkal alapított meg az Eucharisztia és az egyházi rend, vagyis a papság szentségét:
„Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: „Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.” Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak” (Lk 22, 17-20).

A főpásztor csodálatosnak nevezte azt a folytonosságot (szukcessziót), amely a papi szolgálatban jelen van, vagyis a papszentelés az apostolokon keresztül Jézustól eredeztethető. Ennek megfelelően a lakoma is ugyanaz minden szentmisében, amit Jézus rendelt, hogy az Ő emlékezetére tegyék. Ezért fontosak ezek a szavak. Szent Pál nem volt jelen ezen a vacsorán, de szavai — azt hagyom rátok, amit én is kaptam — erre a folytonosságra utalnak.

Pál apostol visszaemlékezik Jézus szavaira és így figyelmeztet: „Aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza. Ezért sokan gyöngék és betegek közületek, többen pedig meghaltak” (1Kor 11,28-30). Szent Pál itt természetesen a lelki halálról beszél.

Jézus ezzel a figyelmeztetéssel nem ijesztgetni akar bennünket, hanem egyértelművé kívánja tenni számunkra, hogy lesz ítélet. Akkor mentünk át az ítéleten az életre, ha mi magunkat már megítéltük, ha elvégeztük a szentgyónást, jól felkészültünk a Jézussal való találkozásra. A püspök atya kifejtette, mindenkinek saját magának kell a saját ítéletét meghoznia. Nincs jogunk senkit sem megítélni. Majd Seregély István érsek keresztúti elmélkedésének egy mondatát idézte: „Mindenkinek joga van Jézus egyetlen hóhérát elítélni, saját magát, hiszen az én bűneim miatt is kellett meghalnia.” Jézus mégsem okol minket, nem azt mondja, hogy miattunk, hanem értünk, szeretetből vállalta az áldozatot.

Ezen az estén hangzik el Jézus főpapi imája is, amely saját magáért, az apostolokért, az Egyház egységéért, a szeretet terjedéséért szól. A megyéspüspök Jézusnak az Atyára való teljes ráhagyatkozására irányította a figyelmet, amikor az Olajfák hegyén azzal szembesül, hogy ki kell mondania igenjét az áldozatra, és így imádkozik: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!” (Lk 22,42) Ez a teljes Istenre való ráhagyatkozás is példa kell, hogy legyen számunkra. Azt tegyük, cselekedjük, mondjuk, és úgy imádkozzunk, ahogyan Jézustól tanultuk.
Jézus szenvedéstörténetén elmélkedve ne külső szemlélőként figyeljük az eseményeket, hanem az értünk meghozott megváltó áldozatra tekintsünk — folytatta homíliáját a főpásztor. — Meg kell tanulnunk, hogy az imádság nem egy elmondott szöveg, hanem egy olyan magatartás legyen, amelyben engedjük, hogy életünk nehéz helyzeteit, szeretetből egymásért meghozott áldozatunkat a teremtő Lélek belülről az Atyának kedves áldozattá formálja.

Így tudunk mi is csatlakozni az Eukarisztia áldozatához, amelynek jelképe a kenyér és a bor. Szent Ágoston szerint: a kenyér egy egész búzamező minden búzaszeméből egy-egy kis részt tartalmaz, és a krisztusi szeretet tartja eggyé, hogy egy kenyér legyen. A mi közösségünk így alkot egy kenyeret, egy közösséget, hogy mindannyian áldozatunkat Jézus áldozatával az oltárra helyezzük.

Ugyanígy Krisztus vére, a bor, a szőlőültetvényen termő szőlőszemek egy-egy cseppjének molekulájából áll össze. Mindannyian meghozzuk mi csöppnyi áldozatunkat és odatesszük a kehelybe, az oltárra hogy majd abból részesüljünk, és magát Istent kapjuk vissza. Ebben akar bennünket részesíteni Isten, hogy mi is úgy szeressünk, cselekedjünk, ahogyan Ő — fejezte be gondolatait Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök.

A szentmise után Jeremiás siralmainak éneklése közben csöndes virrasztáson, elmélkedésen vettek részt a hívek.

Kovács Ágnes
Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye